Aktuális

Egyre súlyosabb a munkaerőhiány a turizmus és vendéglátásban

Egyre súlyosabb a turizmusban és a vendéglátásban kialakult munkaerőhiány, mely esetenként már a szolgáltatás ellehetetlenüléséhez vezet.

A turizmus és vendéglátási ágazat súlya hazánkban nagyobb a mezőgazdaságnál, minden 11. munkahely itt létesül, miközben a mezőgazdasághoz képest mostohagyereknek számít – emelte ki Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke egy munkaerő-piaci szakmai konferencián.

A turizmus és vendéglátásban dolgozók jövedelme mindössze a magyarországi átlagbér 60-70 százaléka, sokan a minimálbérért dolgoznak, magas a fluktuáció. Az elvándorlás – aminek fő célországai Ausztria, Németország a három vagy többszörös bérkülönbség miatt – megállításához magasabb bért kell adni a dolgozóknak, amihez pedig az ágazat jövedelmezőségét kell javítani. Ebben a megoldást a VIMOSZ szerint egyrészt a 27 százalékos áfa csökkentése jelentené az uniós átlag 9 százalékra. Továbbiak közé sorolta a foglalkoztatás terheinek csökkentését, a szakképzés megújítását és a szakma vonzóvá tételét a fiatalok számára.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az ágazatban nagyjából 400 ezren dolgoznak, becslések szerint a főszezonban közel félmillióan. Kormányzati cél, hogy a szakképzett munkaerő ne vándoroljon el. A belföldi turizmus jelentősége kiemelkedő: a vendégek 52 százalékát, a vendégéjszakák közel 49 százalékát adja, fontos bevételt, munkalehetőséget jelent a fővároson kívül. Szavai szerint a munkaerő megtartása érdekében az állam feladata a kereslet élénkítése, amivel az árak, majd azt követően a bérek is emelkedni tudnak. Erre szolgál a SZÉP-kártya, amivel idén szeptemberig 12 százalékkal többet, 65 milliárd forintot költöttek el.

További megoldások közé sorolta a turisztikai kínálat fejlesztését döntően uniós forrásból, a kedvezőbb gazdálkodási környezet kialakítását, energiaárak csökkentését. Jelezte: a vendéglátóipari képzés reformjának keretében a tárca a szakmai szervezetekkel együttműködve új struktúrát alakított ki, folyamatban van az OKJ-módosítás, amiben egyebek között speciális szakképzéseket, mint diétás cukrász vagy élelmezésvezető vezetnek be.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke is az áfacsökkentés szükségessége mellett érvelt, de javaslataik között említette a vállalati terhek csökkentését vagy azt, hogy a TB-járulék reálértékben ne növekedjen. Szintén úgy vélte, hogy az elvándorlás megállításához az oktatási rendszer az egyik kulcsterület, a megfelelő utánpótlás nevelésén vagy akár a hátrányos helyzetű rétegek integrálásán keresztül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top