Aktuális

Attól, hogy eladták neked a testét, még gyerek marad

Nem csodálkoznék, ha valamiféle jutalmat tűznének ki annak, aki kinyomozza, melyik politikusunk fizetett szexért az "évtized prostiperének" titulált büntetőügyben, akkora az érdeklődés. Eközben kissé elsikkad a tény, hogy milyen sokan vannak, akik képesek tinilányokat adni-venni úgy, mintha csak fél kiló darált húsról lenne szó a hentesnél.

Még nincs egyéves a lányom, és mindenkire, értsd: mindenkire mosolyog a villamoson. Arra, aki fiatal, arra, aki öreg, arra, aki szép, arra, aki csúnya, arra, aki tiszta, arra, aki piszkos. Mosolyog arra, aki mellé bárki szívesen leül, és mosolyog arra, aki mellé senki. A felnőttektől eddig csak jót kapott, így aztán végtelen bizalom van benne. És ez nekem néha végtelenül ijesztő. Merthogy egyrészt örülök, hogy nyitott, másrészt viszont rossz látni rajta keresztül, hogy egy kisgyerekkel bárki, bármit megtehet. (Anyai énem legszívesebben kitörölné az agyából a tudatot, hogy esetenként meg is tesz.) Valamennyire megnyugtató viszont, hogy épp ezért a felnőttek nagy része óvón tekint a kicsikre. A gyerekek mindenki kedvencei, ők a megkérdőjelezhetetlenül ártatlanok, akik, ha rosszat tesznek, akkor is csupán a felnőtt világ áldozatai. Igyekszünk vigyázni rájuk.

Ám van itt egy korosztály, amelynek tagjai a “senki földjén” ragadtak. Már nem gyerekek, de még nem felnőttek. Már van büntetőjogi felelősségük, de lehet, hogy még sírnak az anyjuk után, ha bajba kerülnek. Ők a tizennégy év feletti, tizennyolc év alattiak. A büntetőjog úgy hívja őket: fiatalkorúak, de én most csak azért is gyereknek fogom nevezni őket (ahogyan egyébként a hazánkban 1991 óta hatályos ENSZ Gyermekjogi egyezménye is teszi).

Két születésnap

Amikor tizennégy voltam, együtt tartottam a szülinapi bulimat a legjobb barátnőmmel. Ez körülbelül a második igazi, “nagyos” bulink volt, amire már sminkeltünk, széles övet vettünk fel és lógós fülbevalót. A buli úgy nézett ki, hogy körben leültünk, szólt Glenn Medeiros, és a nagy kérdés az volt, hány fiú kér fel lassúzni, és a Lévai András köztük lesz-e (mindenki tudta, hogy igen). Március 5-én volt ez a szülinapi buli. 4-én még gyerek voltam, 6-án már fiatalkorú. Csakhogy én még 6-án is Glenn Medeirosra álmodoztam, és reméltem, hogy az András megint megvár majd menza után.

Másokkal ugyanekkora korukban előfordulhat, hogy albumban mutogatja őket egy idősödő szépségverseny-szervező mondván: “Ezt is megbasztam, ezt is, meg ezt is”. “Ügyfeleinek” így ajánlja őket: “a legjobb segge neki van, a legjobb puncija neki van”. A partner fotókat kap a mailcímére, és megrendelheti az “árut” egy órára vagy többre.

Attól, hogy eladták neked a testét, még gyerek marad
Az ügy
A rengeteg tanú miatt még évekig elhúzódhat az a per, amelyben egy modellügynökséget vezető és szépségversenyeket rendező üzletembert azzal vádolnak, hogy anyagi haszonszerzés céljából nőket – többek között 18 évnél fiatalabbakat – közvetített ki, úgymond, szexuális szolgáltatást igénylő férfiaknak (volt olyan kiskorú, aki a 14. évét sem töltötte be a történtek idején) – több mint száz esetről lehet szó. Mint írják, R. Lajos megállapodott a szolgáltatás időtartamáról és áráról, többnyire a tartalmáról is. Fizetsége a 20-25 %-os “közvetítői díj” volt. Egyes tanúvallomások szerint tudomása volt a lányok életkoráról, viszont arra kérte őket, hogy ha az ügyfelek az életkoruk felől érdeklődnek, mondjanak többet a valósnál. Érdekes az egyik szexbuli szervezőjének védekezése (mely a Direkt36 által megszerzett nyomozati iratban olvasható), miszerint semmi nem volt kötelező. Mármint a férfiakra nézve. “A lányok feladata a vendégek szórakoztatása volt, és szimpátia esetén szex. A szimpátia nem a lányokon múlott, hanem a résztvevő férfiak döntötték el, hogy le akarnak-e feküdni valamelyik lánnyal.”
 

Magyarországon a beleegyezési korhatár tizennégy év. Vagyis ha te mondjuk egy ötvenes pasas vagy, büntetlenül szexelhetsz egy tizennegyedik életévét betöltött gyerekkel, amennyiben nem vagy hozzátartozója, tanára, orvosa (és egyéb hatalmi helyzetek), nem fizetsz érte, és ő a beleegyezését adta. A vád szerint a szóban forgó esetben pénzmozgás is volt, és ilyenkor nemcsak a közvetítő kaphat súlyosabb ítéletet, de a kliens is büntethető. Persze, van olyan is biztosan, hogy a kedves fizetővendég nem tudja, hány éves az, akit kiközvetítettek hozzá. De amikor megjelenik az ajtóban egy kislány – még ha nagylánynak maszkírozta is magát –, nem jön egy olyan gondolat az illető fejébe, hogy hát csak elirányítom ezt a lánykát haza, elég késő van már, holnap biztos iskola? Vagy hogy… a fenébe is, az én lányom/keresztlányom/unokahúgom se sokkal kisebb nála? 

Sőt, tizenéves

A sajtót és a közvéleményt eléggé izgatja az a tény, hogy a vádlott “ügyfelei” közt állítólag van ismert magyar tévés, neves színész, külföldi énekes, válogatott focista, “sőt”, politikus is. Mintha nem lenne tökéletesen mindegy, hogy aki lefizet egy tizenévest azért, hogy a testét kihasználhassa, annak amúgy mi a foglalkozása.

Nem, nem kell erkölcsileg magasabb szinten állnia egy művésznek vagy egy politikusnak. Nem, nem kell példát mutatniuk. Elég, ha uralkodnak a nemi vágyukon, ha fiatalkorút látnak. Merthogy a fiatalkorú nem felnőtt. Még alakulóban van a személyisége, viszonya a saját testével, a szexualitása. Megilleti a döntés szabadsága, de a döntései még nem feltétlen szolgálják a javát. Még bíznia kellene a felnőttekben, hinnie ha nem is a szerelemben, de legalább az egyenlőségre épülő kapcsolatokban. Azért, mert engedi használni a testét, feltétlen muszáj meg is tenni ezt? Valójában emberünk ekkor nem az illető lányt fizeti meg, hanem a saját lelkiismeretét fizeti le.

Azért, hogy el se kelljen gondolkodnia rajta, hogy “a legjobb punci” mögött ki is van. Egy lány, aki munkanélküli anyjával és idős nagyanyjával él együtt, és azt mondja, pénzügyi gondjaik miatt vállalta el a születésnapi orgiát, élete első szexmunkáját. Egy lány, akit a körúton szólítottak le, mondván, nagyon szép, nem akar-e modellkedni. Egy lány, aki a Facebookon kapott hízelgő üzenetet egy ismeretlen, idős úrtól, aki aztán rögtön “ki akarta próbálni”. Egy lány, akit azért nem dugtak meg végül, mert az anyja nem engedte el otthonról késő éjszaka. 

Attól, hogy eladták neked a testét, még gyerek marad

Kishercegnők és dekoltázsok

Igen, ezek a tinédzserek a beleegyezésüket adták. Senki nem kényszerítette őket. Egyikük-másikuk bizonyára idősebbnek nézett ki a koránál, és talán mára a lelke is keményebb a kortársaiénál. Nem tűnt már gyereknek – mondják sokszor az efféle kliensek, és ha úgy vesszük, ebben nem is tévednek. Csak hát amitől gyerek a gyerek, attól többek között épp ők fosztották meg.

Ítélethirdetés jövőre várható. Az elsőrendű vádlott cége közben a huszonötödik, jubileumi Miss Hungary versenyt és egyéb mustrákat szervezi. Például a Miss Bikini Hungaryt, ahová legalább 16 éves, jó alakúak jelentkezését várják, és köztük kiosztják többek között “A legszebb láb”, “A legszebb dekoltázs”, “A legszebb fenék” díjakat is. Idén is meghirdették továbbá a Miss Tini Hungary versenyt (ennek korábbi nyerteseit az R. Lajos nevén futó közösségi oldal egyébként “kishercegnőnek” nevezi). Tizennégy-tizennyolc éves lányok jelentkezését várják. A felhívásban hozzáteszik: “A verseny menete megegyezik a FELNŐTT versenyével.”

 Így, nagybetűvel. Végül is, ők szóltak…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top