Aktuális

Csődbe ment az Astra, buknak az ügyfelek

Több ezer ügyfél maradt kötelező biztosítás nélkül, miután a román Astra biztosító magyarországi fiókcége csődöt jelentett.

Egy nap telt el az Astra csődje óta, de máris több ezer ügyfelük jelezte, hogy elszerződne tőlük. A biztosító bejelentése szerint elengedi mintegy 200 ezer ügyfelét. Az autósoknak két hetük van a biztosító elhagyására. Az ügyfelek szeptember 30-ig bonthatják fel a csőd miatt díjjal rendezett szerződéseiket. Az Astra biztosító tegnap óta már nem fogad be újabb kárigényeket. Összesen 160 ezer kötelező felelősségbiztosítás, 20 ezer lakásbiztosítás és 10 ezer cascós ügyfelük maradt hoppon. 

Csődbe ment az Astra, buknak az ügyfelek

Törött Astra. Az új szerződésig ezt senki nem fogja kifizetni.

Az ügyfeleknek célszerű elfogadniuk az Astra Biztosító által felajánlott “szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetését” és napokon belül új biztosítót kell választaniuk, különben a  romániai felszámolási eljárás rendezi esetleges kárukat, aminek menetéről semmit sem lehet tudni.

Az Astra kedvező áraival fogott sok ügyfelet, a most e helyett választható, új biztosítások jóval drágábbak lesznek a korábbi biztosításnál. Az Astra volt ügyfeleinek az új biztosítók átlagosan 23 ezer forintért kínálnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

Új biztosítást hétfő óta lehet kötni, az Astra Biztosító pedig minden ügyfelének levelet küld a héten, amit aláírva kell visszaküldeni. A válaszleveleknek szeptember 30-ig be kell érkezniük a biztosítóba ahhoz, hogy érvényesek legyenek, és feladóik távozhassanak az Astrától. A váltásukat online intéző ügyfeleknek az alkuszok is megküldik a szerződések megszüntetéséhez szükséges nyilatkozatot – ez tűnik a legbiztosabb megoldásnak.

Cikkeink balesetekről:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top