Aktuális

Létezik reménytelen nyelvtanuló?

Minden nyelvtanuló átesik azon a tanulási szakaszon, amikor úgy gondolja, hogy neki aztán az égvilágon semmi nyelvérzéke sincs. A nyelvtanárok ilyenkor Buddha nyugalmával öntenek erőt a lelombozódott diákba, és mantraként hajtogatják, hogy mennyire nincs is igaza.

De vajon létezik-e tényleg, igaziból menthetetlenül reménytelen nyelvtanuló? Nos, szeretném az elején leszögezni, hogy az itt következő gondolatok nem tudományos szintű kutatásokból, hanem a saját másfél évtizedes tanítási tapasztalatomból származnak.

A “reménytelen” jelző akkor állja meg a helyét, ha az itt megemlített alanyaink valamelyike átlagos képzéssel és tapasztalattal rendelkező átlagos nyelvtanár átlagos csoportjába kerül. Tiborral – nevezzük így – néhány éve hozott össze a sors egy normál iskolai osztályban (bár ilyen nyilván nincs is). Hamar levettük a nevelőtestületben, hogy nincs itt minden rendben, Tibor ugyanis nehezen tanult, nehezen írt és az írása bizony hemzsegett az evidensnek tűnő helyesírási hibáktól. Nem telt el sok idő, és már az irodalomtanár is kongatta a vészharangot, azonban Tibor igazi megpróbáltatásai az első angoldolgozattal kezdődtek…

Létezik reménytelen nyelvtanuló?

A folytatásért kattints a Tanárnő cafeblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top