Aktuális

Magyarországon először a Csángó Menyekező

A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe alkalmából Magyarországon először péntek délután tekinthető meg a Csángó Menyekező című műsor, Moldvából érkező csángó hagyományőrző népművészek előadásában.

A moldvai csángó magyarok évszázadok óta élnek hazánktól elszigetelten. A romániai Bákó (Bacau) környéki településekről jött zenészek, énekesek és táncosok a csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel, többek között a fülke, a leánykérés, a csókos pohár mozzanatait láthatja a közönség. A csoporttal Klézséről érkezik Bálint Erzsi, aki a XVII. századi, Kájoni János által lejegyzett egyházi énekes kódex, a Kájoni Cantionale Catholicum valamennyi énekes dallamát ismeri.  

Magyarországon először a Csángó Menyekező

Csángó zenétől lesz hangos pénteken Buda vára

A műsorban szerepel Petrás Mária, a Szeret partján, Dioszénben nevelkedett, Príma Primissima díjas énekművész és keramikus, akinek kerámiáit a Magyarság Háza Kosztolányi Termében csodálhatják meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitójára a program előtt, 17 órakor kerül sor. 

A budavári Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadon pénteken 17.30-tól a talpalávalót híres moldvai zenészek, Legedi László István és Hodorog András szolgáltatják. A bemutató után a moldvai táncházban kezdők is ízelítőt kaphatnak a fergeteges és magával ragadó csángó táncokból.

A program rendezői Péterbencze Anikó és Papp Imre – a jászberényi Csángó Fesztivál alapítói – néprajzos-néptáncosok, hosszú éveken keresztül gyűjtötték a csángó zenét és táncot Moldvában, a szakmai elkötelezettségen túl sokéves személyes barátság fűzi őket a csángó népművészekhez. 

Írásaink csángókról, népművészetről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top