Aktuális

A menekült gyerekek is szeretnének innen elmenni

Nagyjából 2000 menekült ember várakozik jelenleg a főváros pályaudvarain kialakított tranzitzónákban arra, hogy tovább utazhassanak. A többség Németországba menne. A jelenlegi jogszabályok értelmében először mindenképp az előírt táborba kell menniük. A gond csak az, hogy ehhez érvényes papírok kellenének, azt pedig a magyar hatóságoktól nem kaptak. Sajtótájékoztatóra mentünk a Nyugatiba, helyszíni riport lett belőle.

Nyugati Pályaudvar, McDonald’s melletti terület. Amerre a szem ellát, mindenhol menekültek, négy-ötszázan lehetnek. Legtöbben a földön ülnek. Őket próbálják ellátni az elkötelezett, de kitikkadt önkéntesek, vízzel, étellel, pelenkával, információval. Hoznak egy nagy zsákot a gyerekeknek, pillanatok alatt vagy húszan gyűlnek az egyik önkéntes köré, lehetetlen a gyerekeket sorokba rendezni, pedig aztán többen is próbálják, egy afgán srác is segít. Kakaót kapnak. Egy apa, karján egy egyévessel odasétál, türelmesen vár, amikor látja, hogy ebből nekik most nem fog jutni, egyetlen szó nélkül visszamegy a kerítés mellé a takaróra, amin előtte ültek.

Egy nyolcéves forma kisfiú gumikesztyűben szemetet szed a tűző napon. Négyen-öten fociznak, mások kíváncsian körénk gyűlnek, a kisebbek pedig csak fekszenek anyjuk ölében, akik tanácstalanul nézegetnek körbe.“Meddig kell itt várnunk szerinted? Két nap? Két hét? Két hónap? – jön oda egy nagykamasznak látszó menekült fiú, akiről kiderül, hogy pakisztáni. “Remélhetőleg már csak egy-két nap, hidd el, minden civil azon van, hogy eljussatok végre a táborba” – mondom. Jó, mondja, akkor eljön velem a táborba. Nem tudsz, meg kell várnod az érvényes papírt, csak utána tudlak feltenni a vonatra, felelem. Ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy Ausztriába készül, majd váratlanul megkérdezi, hogy van-e nálunk is munka. Lehet-e itt annyit keresni, amiből előbb-utóbb normálisan meg lehet élni. Nagyon szeretnék valami értelmes választ adni a kérdéseire. “Miért kell itt várnunk?” – faggat tovább. Próbálom neki elmagyarázni, hogy nagyon sokan vannak, a hivatali apparátus pedig kicsi. A részletekbe, a politikába inkább nem megyek bele.

Fotó: Hernád Géza
Fotó: Hernád Géza

 

1700-2000 emberről van összesen szó, ennyien várakoznak azokban a tranzitzónákban, melyeknek eredetileg 150-200 főre tervezték a kapacitását. Közel 2000 embert küldtek el érvényes papírokért Budapestre. Arról nem szól a fáma, hogy ki fog a menekülteknek például vizet osztani a hőségriadó alatt, hogy hol fognak az emberek, köztük a kisgyermekes családok megszállni, hogy ki fogja ellátni a betegeket, a várandós nőket, hogy ki fog tájékoztatást adni nekik a kialakult helyzetről. Pontosabban ezekről sem szól a fáma.
 

 

“Többszörös jogsértésről van szó, akár a hazai, akár a nemzetközi jogszabályokat nézzük – mondja Zsohár Zsuzsa, a Migration Aid sajtószóvivője hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. Az emberek nagy része már a szegedi határállomáson nem kapott papírt. A hivatal számítógépes rendszere a jelek szerint összeomlott. Számtalan kézzel kiállított dokumentumot láttunk, valamelyiken nem volt pecsét sem. Ezeket az embereket mind ide irányították, Pestre. Beláthatatlan következményei lettek volna annak, ha az önkéntesek nem mentik meg most is a helyzetet, pedig ez továbbra sem az ő dolguk lenne. Tegnap csak itt, a nyugatiban 700 adag ételt osztottak ki este, ez a végtelenségig nem megy! Találkoztunk olyan kismamával, aki már két napja nem evett a hivatalok papírtologatása miatt.”

Odajön egy másik srác a fotós kollégámhoz, magyarázza, hogy ő Afganisztánból menekült el, a tálibok elől, akik rendszeresen ölnek meg ártatlan civil embereket. “Nem tudod, Németország minket is befogad? kérdez ő is egy nehezet. Elmondjuk, amit tudunk ez ügyben, majd a családjáról faggatjuk. Kiderül, hogy az öccsével menekült el, két kisebb testvéréről és az édesanyjáról nem tud semmit. Ezen a ponton elsírja magát, szégyelli a könnyeit, elmegy.

“Augusztus 21-én jelentette be a német kormány, hogy felfüggeszti a dublini egyezményt, és a szír menekülteket mind befogadja magyarázza tovább a jelenlegi helyzetet a sajtószóvivő. Egy nappal később történt az a magyar incidens, amikor százötven, érvényes menetjeggyel rendelkező menekültet, többségében szíreket szállítottak le a magyar hatóságok a vonatról. Miért nem lehetett őket tovább engedni? Követeljük az illetékesektől, hogy a saját pénzükből vett vonatjeggyel engedjék tovább a szíriai menekülteket.”

Kérdésünkre, hogy kapott-e az önkéntesek csapata bármilyen garanciát arra, hogy a hivatal megoldja a jelenlegi krízishelyzetet, egyértelmű nem a válasz. “Ha ez így megy tovább, egy hónapon belül 5000 ember lesz itt, a tíz fokban  mondja Zsohár Zsuzsa. Mindez persze nem jelenti azt, hogy azok, akik ott dolgoznak, nem tesznek meg mindent. Nyilván töredéke a létszám annak, amire szükség lenne egy ilyen helyzetben. Nehéz megérteni, hogy miért nem jönnek ki ide, ahol ez a rengeteg ember van, pedig ez egy praktikus megoldást jelentene.”

Megnézem
Összes kép (1)
A sajtótájékoztató után néhány órával a hvg.hu-n volt olvasható a hír, mely szerint a németek különvonatokat indítanának a szír menekültekért. A német Külügyminisztérium a hírt kacsának minősítette, különvonatok nincsenek, de az osztrák hatóságok a Németországba tartó menetrend szerinti vonatokat menekültekkel továbbengedik. A Tagesspiegel berlini napilap szerint a magyar belügy blokkolta a különvonatokat. Ennek ellenére, hétfőn több száz afgán és szír menekült szállt fel Münchenbe induló vonatokra. A vonat indulását a hatóságok nem akadályozták meg, szemtanúk szerint jelenleg a határon vesztegel Az osztrákok ugyanis nem engedik át a határon. “Teljes a káosz. A vasutat lezárták. A határon menekültek gyalogolnak a vasútvonal mellett. A síneken. Mindenhol” – olvasható a Facebookon. 

No police, no government, just a helper

Belebotlunk egy pelenkát osztó önkéntesbe. “Nehéz volt megszerezni a bizalmukat?”  kérdezem. “Nehéz, persze. Félnek az állam embereitől, főképp a rendőröktől  mondja azonnal. Vannak, akik megrázó tapasztalatokról számolnak be, nem részletezem. És vannak, akik a kerítésnél sérültek meg. Csak akkor nyugodnak meg valamelyest, amikor magunkra mutatunk, és elmondjuk, hogy no government, no police, just a helper.”

A többi menekült, akikkel még szóba elegyedünk, mind azt mondja, azok a magyarok, akikkel a tranzitzónákban találkoznak, végtelelenül kedvesek, de ők nem szeretnének Magyarországon maradni. Németországba mennének, az ismerőseik után, a rokonaik után. Kintről jellemzően azt írják, van munka, el lehet tartani a családot is. Aztán, persze, ha Szíriában végre béke lesz, lehet, hogy hazamennek. Hisz ott van a család másik fele.

A kialakult krízishelyzet miatt az önkéntes civilek továbbra is várják a szintén önkéntes adományokat. Főként a nyugati és a keleti tranzitzónákban van szükség nagy mennyiségű szendvicsre, vízre, gyümölcsre, a reggeli és az esti órákban. Minderről a Migration Aid Keleti és Migration Aid Nyugati csoportokban lehet tájékozódni folyamatosan. Azok, akik a Déli pályaudvarhoz laknak közel, ide is vihetnek adományokat, szükség esetén az önkéntesek átviszik ezeket a másik két állomásra. A Segítsünk együtt a menekülteknek! Facebook csoport továbbra is várja az adományokat.

(Szeptember másodikán, 19.00-kor a Migration Aid tagjai felvonulással egybekötött békés tüntetést szerveznek. Indulás: a Nyugati pályaudvarról. A demonstrációra minden szimpatizánst szeretettel várnak.)

A főpolgármester, Tarlós István múlt héten azt mondta, hogy  új, központi tranzitzóna létesül majd a Verseny utcai piac területén. Ez helyettesíti majd a pályaudvarok mellett kialakított ideiglenes táborokat, amik most több ezer menekült és bevándorló ideiglenes lakhelyeként működnek. Rendőrök őrzik a területet, és nyolcszázan férnek el. A 444.hu megkérdezte a rendőrséget, de ott nem sokat tudtak az új tranzitzóna tervéről.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top