Aktuális

Holnaptól megint hőségriadó, kánikula

Idén már ötödször. A hőségriadó szombat reggeltől keddig tart, szerdától aztán hidegfront vet véget a kánikulának.

A hazánk fölé áramló egyre melegebb légtömegek, valamint a sok napsütés együttes hatása miatt a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok körül fog alakulni, sőt az Alföldön még ennél is nagyobb kánikula lesz a hőségriadó idején.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőre már a 35 fokot is elérheti. Enyhülést a kánikulában a lokálisan kialakuló zivatarok mellett a szerdától beköszöntő hidegfront hozhat majd.

Holnaptól megint hőségriadó, kánikula

 Szóval, dög meleg lesz. Idén ötödször. Elgondolkodtató.

Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a kánikula idején mindenki figyeljen az elegendő folyadék fogyasztására, azonban a kávét, alkoholt, illetve az energiaitalokat mellőzzük, helyette inkább teát, vizet, rostos üdítőt igyunk. 11 és 15 óra között csak szükség esetén menjünk ki a napra. Zárt autóban pedig ne hagyjunk semmilyen élőlényt, mert rövid időn belül hőgutát fog kapni.

A szív- és érrendszeri betegségben szenvedőkre, idősekre és kisgyermekesekre különösen figyeljünk a hőségriadó alatt, persze a hőség a teljesen egészséges szervezetet is megviseli.

További híreink a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top