Aktuális

Nő miniszterelnöke lehet Görögországnak

Az államfői hivatalból szivárgott információ szerint valószínűleg nő miniszterelnöke lesz Görögországnak.

Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök várhatóan pénteken ügyvivő miniszterelnököt nevez ki, méghozzá Vassziliki Tanu, a görög Legfelső Bíróság bírája személyében: ő lenne az első nő a görög kormányfői poszton. Az államfő szintén pénteken szeptember 20-ra írja majd ki az előre hozott parlamenti választásokat. A görög alkotmány értelmében új választásokat legkorábban 21 nappal az átmeneti kormány felállítását követően lehet tartani, de legkésőbb 30 napon belül mindenképpen meg kell azokat rendezni.

Vassziliki Tanu
Vassziliki Tanu

Alekszisz Ciprasz baloldali görög miniszterelnök a múlt csütörtök este bejelentette lemondását, és előre hozott választások kiírását sürgette. Ezt követően az államfő megbízása alapján Vangelisz Meimarakisznak, az első számú görög ellenzéki párt, a konzervatív Új Demokrácia elnökének 3 napja volt arra, hogy koalíciós partnert találjon a kormányalakításra. Miután ez nem sikerült, Meimarakisz hétfőn visszaadta a kormányalakítási megbízatást a görög államfőnek.

Az alkotmányos előírások alapján Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnöknek ezután a harmadik legerősebb parlamenti pártot kellett felkérnie a kormányalakításra. Ez a Ciprasz vezette Sziriza pártból kivált és Panajótisz Lafanazanisz volt energiaügyi miniszter irányítása alatt álló új tömörülés, a Népi Egység.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top