Aktuális

Durván kritizálták a várandós meteorológusnő pocakját – frappánsan visszaszólt

Felháborító kommenteket kapott a várandós meteorológusnő, de kiállt magáért, és egy igazi mozgalom indult útjára, mert a kismamák pocakja igenis gyönyörű!

Katie Fehlinger a philadelphiai helyi televízió meteorológusa. 35 hetes terhes az ikerlányaival, ezért nagy pocakkal vezeti az időjárás-jelentést. Meglepő és felháborító módon ez sokaknak nem tetszett, és gyűlölködő megjegyzéseket tettek a hasára a közösségi oldalakon, többek között undorítónak nevezték.

Katie egy ideig némán tűrte, mert mióta a tévében szerepel, kénytelen volt megszokni, hogy sajnos vannak rosszindulatú emberek, de egy idő után nem bírta tovább, és a Facebook-oldalán tett közzé nyílt levelet a gyűlölködőknek címezve.

Leszögezi, hogy tudja, mindenkinek joga van a saját véleményéhez és egyet is ért ezzel, de szerinte fontos meghúzni egy bizonyos határt, és különösen elszomorítja, hogy a gyűlölködő megjegyzések célpontja egy terhes nő. Ezért kötelességének érzi, hogy az összes anyuka nevében, azoknak az anyáknak a nevében is, akiknek már régen felnőttek a gyermekei, felszólaljon ez ellen: hiába kényelmetlen néha a terhes has, mégiscsak a leggyönyörűbb jele a várandósságnak és annak, amin a női test ilyenkor keresztülmegy. Egyszerűen lenyűgöző és dicséretet érdemel. “Őszintén szólva senki véleménye nem érdekel arról, hogy hogy nézek ki, és szívesen forgolódom álmatlanul éjszakákon át, amikor nem tudok aludni a nagy hasamtól, mert közben tudom, hogy két egészséges gyermeket hordok a szívem alatt. Ez sokkal többet jelent az esztétikánál, és kit érdekel, ha emiatt úgy néz ki a hasam »mintha mindjárt felrobbanna«?” – idézi az egyik korábbi kommentet. Emellett a duzzadt lábak, a striák, a hányinger, mind-mind a közeledő anyaság csodálatos jelei. És mindenki, főleg azok, akik szerint ez undorító, emlékezzenek arra, hogy az ő édesanyjuk is pontosan ezeken ment keresztül, amikor arra várt, hogy őket a világra hozza. Aki mindehhez semmi szépet nem tud hozzáfűzni, inkább ne fűzzön hozzá semmit – írja.

A message for the haters…Hey guys! Once more, I have to get something off my chest. So, the nature of my job makes…

Posted by Katie Fehlinger on 2015. augusztus 19.

A gyönyörűen megfogalmazott poszt érthető módon nagyon népszerű lett. 3 nap alatt 31 ezer lájkot és 2 ezer megosztást kapott. Sőt egy mozgalom is elindult, várandós nők elkezdték feltölteni a netre a pocakos fotóikat.

 

 Forrás: People.com

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top