Aktuális

Idén nyártól megújulnak az ELTE gólyatáborai

Az intézmény vezetése a hallgatói önkormányzattal közösen részletesen megvizsgálta a korábbi szervezési gyakorlatot, és hosszú távú erőszak-megelőzési, áldozatsegítési koncepciót dolgozott ki.

A koncepció megalapozásaként ősszel az intézményen belüli erőszakot, előítéletességet, áldozati attitűdöket átfogó kutatás keretében tárják fel, amelynek eredménye alapján meghatározzák a szükséges további lépéseket. Hasonló kutatásokra a nemzetközi gyakorlatban már volt példa, de a magyarországi felsőoktatási intézmények közül elsőként az ELTE végez ilyen felmérést.

Az állam- és jogtudományi kar, valamint a tanító- és óvóképző kar idén nem szervez gólyatábort, helyette orientációs napokat tartanak – egyetemi helyszínen. 

Érzékenyítő tréninget tartanak a szervezőknek

A gólyatáborok és orientációs napok szervezésére már az idei nyártól szabályzat vonatkozik, amely részletesen kitér a felelősségi viszonyokra, a programok tartalmi megkötéseire, valamint a szervezési, lebonyolítási feladatokra. A szabályzat szerint fokozott figyelmet kell fordítani a résztvevők testi épségének, egészségének megóvására, emberi méltóságának, önrendelkezési jogának tiszteletben tartására. Éppen ezért a hallgatói önkormányzat idén érzékenyítő tréninget szervez a gólyatáborok szervezői számára. A leendő elsőéves hallgatókkal közvetlenül kapcsolatban álló mentorok, seniorok, animátorok előzetes képzése kiterjed a váratlan helyzetek kezeléséhez szükséges kompetenciák, valamint az empátia erősítésére is. Idén a gólyatáborokban is biztosított lesz a pszichológus tanácsadás.

A felelősség kérdése

A gólyatábori program tartalmi elemeinek meghatározása és lebonyolítása a hallgatói önkormányzat feladata és felelőssége. A részletes programtervet és a közreműködő személyeket azonban a Kar vezetésének előzetesen jóvá kell hagynia, amiért felelősséget is vállal. A programok terv szerinti megvalósításáért, valamint a táborhoz kapcsolódó kommunikációért, az ELTE etikai normáinak betartásáért és betartatásáért a hallgatói önkormányzat felel. Az egységes szabályozás szerint a gólyatábori programokban nem szerepelhetnek olyan feladatok, amelyek keretében a résztvevők alkoholt fogyasztanak, vagy amelyek szexualitásra vonatkozó utalást tartalmaznak. A felsőoktatási törvény közeljövőben várható módosításának megfelelően a gólyatáborok szervezéséért és a biztonságért az egyetem alkalmazásában álló főszervező személyesen felel majd.

ELTE Bölcsésztudományi Kar / Forrás: ELTE / Facebook
ELTE Bölcsésztudományi Kar / Forrás: ELTE / Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top