Aktuális

Az új Instagram-őrület, jobb bármelyik romantikus filmnél

Szuper kezdeményezés indult az Instagramon, amihez már több százan csatlakoztak. Az "Így találkoztunk", avagy a "thewaywemet" hastaggel bárki megírhatja szerelme történetét, amiből most bemutatunk nektek párat. Garantáltan jobb, mint bármelyik romantikus film, amit az elmúlt időben láttál.

“Andrew volt az első barátom 10 éve. Azóta is ő volt az egyetlen barátom, és hamarosan ő lesz a utolsó is; augusztusban összeházasodunk” – írja ez a fiatal lány az Instagramon.

A photo posted by @thewaywemet on

“Soha nem gondoltam, hogy azzal fogok rátalálni az igaz szerelemre, hogy kávét szolgálok fel. Mindketten a Starbucksnál dolgoztunk, mikor találkoztunk, de más üzletben. Egyik nap a barátaimmal mentem kávézni oda, ahol dolgozott, és bemutatkoztam neki. Azonnal érezni lehetett a szikrát közöttünk, de a kapcsolatunk csak akkor fordult komolyra, mikor elkezdtem az ő üzletének közelében dolgozni. A kávé az út sok ember szívéhez, én pedig egy duplát kaptam” – osztja meg romantikus történetét ez a srác.

A photo posted by @thewaywemet on

“Elvittem ebédelni, és nem fogjátok kitalálni, nem volt nálam pénz, úgyhogy neki kellett fizetnie! A többi már történelem. Azóta boldogan fizetek. 58 éve vagyunk házasok”árulta el az Instagramon az idős úr.

A photo posted by @thewaywemet on

“Halloweenkor találkoztam a szerelmemmel, mikor a barátaimmal sétáltam az utcán. Azt hallottam, hogy valaki a jelmezem nevét kiabálja, megfordultam, és láttam, hogy ott ül a kocsiban. Megállította az autót, hatalmas dugót generálva ezzel, csak azért, hogy elkérje a telefonszámomat. Egy hónappal később összeköltöztünk. Hat éve vagyunk együtt” – írta meg egy romantikus filmbe illő történetét ez a fiatal nő.

A photo posted by @thewaywemet on

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top