Aktuális

Lánynak öltözött a fiú és elment vizsgázni a barátnője helyett

Íme a bizonyíték, hogy nem veszett még ki a lovagiasság. Legfeljebb kissé bizarrul nyilvánul meg...

Egy 20 éves kazah fiú, Ayan Zhademov a barátnője ruháiba bújt, parókát húzott, és így próbálta meg a lány helyett  letenni a továbbtanuláshoz szükséges egyesített központi vizsgát. A barátnője nagyon rettegett a vizsgától, és semmivel sem tudta megnyugtatni, ezért döntött úgy, hogy átvállalja tőle a feladatot.

A terv azonban nem sikerült: a fiút nem is elsősorban a külseje, hanem a hangja leplezte le. Bár igyekezett magas hangon beszélni, a vizsgáztatók számára egyértelművé vált, hogy nem lány.

Lánynak öltözött, hogy a barátnője helyett mehessen vizsgázni

A fiú nagyjából 550 ezer forintnak megfelelő összegű bírságot kapott tettéért. Miután azonban a történet nyilvánosságra került, Ayan hazájában a romantika hőse lett, a fiatal lányok pedig arról ábrándoznak, hogy bárcsak nekik is olyan párjuk lenne, mint ő. Egy helyi üzletembernek annyira megtetszett a sztori, hogy felajánlotta: kifizeti a bírság felét a fiú helyett.

Ayan barátnője legközelebb jövőre próbálhatja meg letenni a vizsgát, akkor már remélhetőleg személyesen.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top