Aktuális

Konténerlakásokat építenek a menekülteknek

Ausztriában is problémát okoz a menekültáradat. Ha minden igaz, konténerlakásokkal orvosolnák a helyezetet.

A tervek szerint összesen 400 férőhelyes konténerlakásokat alakítanak ki a menekültek elhelyezésére a magyar határtól nem messze, az ausztriai Királyhidán (Brucknerneudorf) – értesült a kisalfold.hu. Nyugati szomszédunknál is rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a felerősödött migráció miatt, többek között három “sátortábort” állítanak fel, amelyek mindenben megfelelnek az ENSZ előírásainak. A férőhelyek bővítésére mindenképpen szükség van, csak az elmúlt héten több mint ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában.

Az osztrák közszolgálati média értesülése szerint az egyik tábort a magyar határtól nem messze alakítják ki. Meglepő azonban, hogy az érintett település vezetőségét még nem tájékoztatták a tervekről. A polgármester szerint a 400 menekült elhelyezése meghaladja a kisváros képességeit, ráadásul nem lehet a lakosok feje felett dönteni. Egyes politikusok szerint jó lenne, ha a települések arányosan fogadnák be a menekülteket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top