Aktuális

Szomorú hír: 2020-ra eltűnhetnek Magyarországról a fecskék

Egyre csökken hazánkban a fecskék száma. Ha így folytatódik, öt év múlva egy sem tölti majd a nyarat Magyarországon.

A molnárfecskék egyedszáma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent 10 év alatt Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központjának adatai nemcsak az éppen aktuális év változását mutatják, hanem a folyamatos állománycsökkenést is dokumentálják – írja az Agrároldal.

A fecskék számának csökkenéséért felelőssé tehető a környezetszennyezés, a szélsőséges időjárási helyzetek, de az is, hogy az emberek sok helyen leverik a fecskefészkeket, vagy eleve megakadályozzák, hogy a fecskék az épületekre fészkelhessenek.

A fecskékre mindemellett veszélyt jelent a felelőtlen hulladékkezelés is, többször előfordult például, hogy a fecskék fészekanyagsarába bálazsinór került, ami aztán megfojtotta a fiókát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top