Aktuális

Ultrát futni combnyaktörés után – na ez a nem semmi!

144 órán át futni 70 év felett, egy komoly sérülést követően – ilyet is láthatunk a május 6-án startoló ultramaratoni futóversenyen Balatonfüreden.

A 74 éves Bozó Pál 2012-ben 535 kilométerrel korosztályos világcsúcsot futott, amit aztán 2013-ban az ausztrál Vlastislav Skvaril elhódított tőle – olvasható az mno.hu-n. A veterán futó idén a nagy visszavágásra készül, és ebben még az sem akadályozza, hogy tavaly combnyaktörést szenvedett. De nem csak ő áll rajtvonalhoz a hatnapos nemzetközi ultramaratoni futóversenyen, amelyet az Egyesület a Magyar Ultrafutásért idén immár ötödik alkalommal rendez meg.

A forgalomtól elzárt kilencszáz méteres körpályán öt kontinens huszonkét országából nyolcvan versenyző száll versenybe, korábbi világbajnok futók is összemérik erejüket a magyar tengernél. A háromfős csapatversenyben papírforma szerint a franciák, a németek és a japánok között dől el az elsőség. A magyar versenyzők közül a férfiaknál Lajkó Csaba és Pula Tamás várhatóan mindent megtesz az országos csúcs megdöntéséért, amelyet jelenleg az utóbbi tart 767 km-es eredménnyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top