Aktuális

6 hosszú hétvégén lazulhatunk jövőre

Bár a munka és az alkotmány ünnepe jövőre munkaszüneti napra esik, hat hosszú hétvége kárpótolja a keményen dolgozó kisembereket.

2016-ban jól kezdődik az év: január elseje péntekre esik, így egészen január 4-ig regenerálódhatunk a féktelen szilveszteri vigadozás után – tudtuk meg a napi.hu-ról. Március 15-e pedig egy keddi nap, így négy napon át emlékezhetünk jó szívvel a Nemzeti dal költőjére és társaira. Alig két héttel később, március 27-28-án pedig már csak a tojásfestéssel kell bíbelődnünk munka helyett. Bár május első napja vasárnapra esik, a hónap nem telik el hosszú hétvége nélkül: pünkösdi királyságunkat május 15-16-ra ajánlatos időzítenünk.

Ezután viszont egészen novemberig kell várunk a wellnessezéssel, mivel mind augusztus 20-át, mind pedig október 23-át hétvégén ünnepeljük. Viszont november 1-je, azaz mindenszentek egy keddi napra esik, így ekkor négynapos hétvégén lazulhatunk. December 26-a pedig hétfő, így csak négy napot kell dolgoznunk a két ünnep között.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top