Aktuális

Megtaláltak egy elrabolt lengyel kislányt

Egynapos keresés után megtaláltak Németországban egy elrabolt lengyel kislányt. A gyerek megmentésében jelentős szerepet játszott a Child Alertnek nevezett nemzetközi riasztórendszer.

Az északnyugat-lengyelországi Szczecin mellett élő tízéves kislány kedden tűnt el iskolából hazamenet. A szülők által riasztott rendőrség a község térfigyelő rendszerén egy felvételt talált, amelyen a később elrabolt kislány abba az utcába fordult be, amelyben lakik. A kamerák egy német rendszámú kocsit is észleltek, ezért a rendőrség gyanút fogott, hogy a kislányt Németországba vitték.

A lengyel rendőrség elindította a Child Alert nemzetközi riasztórendszerbe illeszkedő eljárást. Ennek köszönhetően a keresett gyerekről szóló tájékoztató adatok gyorsan terjednek nemcsak a rendőrségi hálózatokon, hanem a tömegtájékoztató eszközök révén is. A rendszerben részt vevő tagországokban ez alkalomból külön sürgősségi hívószám is működik.

Az elrabolt kislányt a Child Alert által átadott információknak köszönhetően szerda délután egy németországi autópálya közelében parkoló kocsiban találták meg. Sokolowski a sajtóértekezleten elmondta, hogy a gyerek egészséges. A kislányt elrabló férfit letartóztatták, állampolgárságára vonatkozó adatokat nem közöltek. A Child Alert rendszernek 11 európai ország, valamint Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok a tagja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top