Aktuális

Új fegyver a nemi erőszak ellen: még több rendőrnőt az utcára!

A rendőrök harmadának nőnek kell lennie ezentúl az indiai fővárosban és környékén.

Az indiai kormány előírta, hogy az Újdelhiben és további hat közigazgatási egységben szolgáló rendőrök egyharmada nő legyen. Az intézkedést a Narendra Modi indiai kormányfő vezette kabinetülésen fogadták el a nők elleni erőszak feltartóztatását célzó küzdelem részeként. Az előírás az ország hét olyan szövetségi területére vonatkozik, amelyet részben vagy teljesen a központi kormány irányít.

A kvótától a nők bizalmának megszilárdítását remélik, hogy szükség esetén ne habozzanak védelmet és segítséget kérni a rendőröktől.

Sokkoló erőszakellenes videót készítettek Indiában:

Indiában az utóbbi években több olyan eset történt, amelyben – általában többen – bántalmaztak és megerőszakoltak, esetleg meg is öltek nőket. A hivatalos adatok szerint az 1,2 milliárd lakosú Indiában átlagosan 22 percenként követnek el nemi erőszakot nők ellen.

Az indiai parlament a nemi erőszakot a korábbinál szigorúbban büntető törvényt fogadott el 2013-ban. A jogszabály értelmében az áldozatukat megölő erőszaktevők halálbüntetést is kaphatnak. A törvény válasz arra az országszerte hatalmas felháborodást kiváltott esetre, amikor férfiak egy csoportja egy autóbuszon megerőszakolt egy diáklányt, aki később belehalt sérüléseibe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top