Aktuális

Megalázónak tartja a fizetést Udvari polgármestere

Egy törvénymódosításnak köszönhetően az ötszáznál kisebb lélekszámú települések polgármestere nettó kilencvenezer forintot keres. Udvari első embere szerint ez annyira megalázó, hogy inkább nem is indul.

Nem éri meg

Peszt Attila 1993 óta polgármester Udvariban, Tolna megyében. A 330 lakosú zsákfaluban hatvan százaléknál is magasabb a munkanélküliség, jelenleg ötven ember közfoglalkoztatását tudják megoldani. Páran külföldön dolgoznak. A 61 éves ember azt mondja a Nők Lapja Cafénak, a kormány a tavalyi választások után az ötszáznál kevesebb lakosú települése polgármestereinek a fizetését nettó kétszázezer forintról kilencvenezer forintra csökkentette.

“Ez annyira megalázó, és annyira nincsen összhangban az elvégzett munkával és a felelősséggel, hogy úgy érzem, nem éri meg tovább vállalni. Egy héten negyvennél is több órát dolgozom polgármesterként. Szeretem ezt a feladatot, az emberek is szeretnek és tisztelnek, de ez így nem megy. Ha netán hibázok, sok millió forintot követelhetnek rajtam” – mondja. Ügyvivőként viszont a korábbi bér jár a polgármesternek, s így megéri. Egészen addig kapja a korábbi fizetését, amíg nem választanak új polgármestert. Erre egyelőre nincsen túl sok esély.

Peszt Attila szerint a falubéliek helyi polgármesternek örülnének, ám Udvariból nincs jelentkező. Máshonnan sincsenek komoly szándékok: egy szekszárdi férfi érdeklődött volna, de kiderült, hogy a község négytagú képviselő-testülete lemondana, ha őt választanák meg, így elállt szándékától.

Így mehet még évekig

Tavaly nem indult először, nagy valószínűséggel nyert volna, hiszen 1993 óta töretlen a sikere. 2014-ben sem lett volna vetélytársa. Az októberi, majd a februári időközi választás is elmaradt, most májusban lesz a következő forduló. “De ez így mehet majd a következő önkormányzati választásokig” – véli.

A törvény szerint polgármester nélkül nem maradhat a falu, ezért a sikeres választásig a korábbi településvezető ügyvivőként irányítja az önkormányzatot. A férfi szerint a helyieknek teljesen mindegy, hogy valaki ügyvivőként, vagy máshogy irányítja a falut, a lényeg, hogy “haladjanak a dolgok”. Peszt egyébként különösen büszke arra, hogy több elismerést is kaptak azért, mert az ország egyik legsikeresebb mezőgazdasági programját vezetik.

Azt is mondja, ha visszaállítanák a fizetést a korábbira, örömmel vállalná a munkát tovább.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top