Aktuális

Svédországi magyar lány: nem sok reménye maradt Fruzsinának

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Wilhelm Fruzsinának rövid időn belül el kell hagynia Svédországot. Ha hazatér, Csobánkára vagy Pátyra kerülhet. Nagynénje azt mondta, ha a lánynak haza kell térnie, mindenképpen szeretné elkísérni.

Bár már jogerőre emelkedett a svédországi árva és fogyatékos magyar lány kitoloncolási ügye, a malmői nagynéni nem adja fel. Mindent megmozgat azért, hogy Fruzsina, akinek Magyarországon senkije sincs, vele maradhasson. A lány ügyét folyamatosan végigkísérjük, bővebben itt olvashatsz róla.

Új eljárást indítottak

A svéd migrációs hivatal egyébként egy hete hívatta be Fruzsinát, ráadásul egy érvényes repülőjeggyel kellett volna megérkeznie. A nagynénje emiatt demonstrációt is szervezett az épület elé. Egyúttal a svédországi magyar konzulnak egy levelet is írt. Ebben Ruff Ágnes többek között azt írja le: mivel a lány egy nyolcéves szellemi szintjén áll, a hivatal nem küldhet neki személyesen levelet, csakis a gondnokának. Fruzsinát a nagynénje tartja el, és vele is él, gondnoka nincsen.

Azóta a svéd Igazságügyi Minisztérium és a Migrációs Hivatal is arra az álláspontra jutott: a jogerősen lezárult idegenrendészeti eljárások esetében csupán egyetlen további jogi eszköz áll a kérelmező rendelkezésére: kérheti annak megállapítását, hogy a kiutasítása akadályba ütközik. Ezt az eljárást alapesetben a kérelmező indíthatja, azonban amennyiben az adott üggyel kapcsolatban új információk jutnak a Migrációs Hivatal tudomására, maga is dönthet az eljárás lefolytatásáról.

Egyre fogy az idő (Fotó: Facebook)
Egyre fogy az idő (Fotó: Facebook)

Most úgy tűnik, a kinti Migrációs Hivatalhoz “új információk” jutottak el, mert új eljárást indítanak. Ebben már sem Fruzsinát, sem a nagynénit nem fogják meghallgatni, csakis a rendelkezésre álló információk alapján fognak majd dönteni. Itt pedig félő, hogy már senkinek semmilyen beleszólása nem lesz az ügy kimenetelébe…

Támogatott lakhatás vagy lakóotthon

Közben az Emberi Erőforrások Minisztériuma is felvette a kapcsolatot a családdal. Levelükben azt írják: “Fruzsina önálló életviteléhez segítséget igényel, amelyet a magyar szociális ellátórendszernek Magyarországra érkezését követően azonnal biztosítani kell. A javaslatunk az ún. támogatott lakhatás, amely a fogyatékos személyek részére életkoruk, egészségi állapotuk, önellátási képességüknek megfelelően lakhatást, kísérő támogatást, igény szerint étkezést, ápolást, fejlesztést biztosít.”

Másik lehetőség Fruzsina esetében  a speciális szükségletnek megfelelő, teljes körű ellátást biztosító lakóotthon. Budapesthez közel két településen, Csobánkán megoldható a támogatott lakhatás, illetve Pátyon van lakóotthon, ami szóba jöhet még a lánynak. A levélben azt is írták: az elhelyezéssel kapcsolatban megkérdezik Fruzsina véleményét.

Magyarországra érkezését követően az orvosi vizsgálat eredménye ad arra választ, hogy Fruzsina gondnokság alá helyezése indokolt-e vagy sem. Ha igen, akkor a gondnok segíti a bíróság által meghatározott ügyekben eligazodni, ha ez nem szükséges, akkor hivatásos támogatót kap, aki a mindennapi élet teendőiben vagy hivatalos ügyek intézésében lesz a segítségére. Az Emmi egyébként Fruzsina  kiutasítása esetén a Magyarországra történő kísérését is megszervezi akár, amire a nagynéni utolsó reményei szerint sem fog sor kerülni. Az RTL Klub híradójának Ruff Ágnes tegnap azt mondta: ha nincs más út, csak a kitoloncolás, mindenképp szeretné hazakísérni Fruzsinát, és legalább az elején segítene neki a beilleszkedésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top