Aktuális

A zaklatás és megfélemlítés megállítható

Van segítség mindenkinek, akit az óvodában, iskolában, a munkahelyen, otthon és a kapcsolatokban ér ez a szörnyű, negatív élmény.

Eltörött a medencecsontja, leszakadt a lépe, agyi ödéma alakult ki nála, és kómába esett egy székesfehérvári diák, aki iskolája aulájának legfelső szintjéről levetette magát. Krisztiánt a társai folyamatosan zaklatták – írtuk egy iskolai zaklatásról egy évvel ezelőtt.

Majd arról számoltunk be, hogyan terrorizálja osztálytársait egy fiú egy budai iskolában: tornaórán véresre verte az egyik társát. Van olyan gyerek is, aki iskolába sem mer menni. Az egyik család állítja: a fiukat a szóban forgó gyerek fogdosta, és többen látták, hogy fiúkkal csókolózott. Aki nem hódol be neki, azt megveri, aki a pártfogoltját bántja, azt szintén. Időről időre felbukkannak a zaklatás, megfélemlítés áldozatairól szóló hírek – sokszor sajnos túl későn.

A Klubrádióban hallottam egy két éve indult programról, amelyet a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány indított. Honlapjukon, a megfelemlites.hu-n az egyik menüpont a munkahelyi megfélemlítésben érintettekhez szól – vagyis távolról sincs szó arról, hogy a felnőttek világában ismeretlen dologról lenne szó. Sőt.

Huber Károly programigazgató először a fogalmakat tisztázza. A megfélemlítés alapja, ha egy ismétlődő, káros folyamatban két ember közt felborul az erőegyensúly, és az agresszor igyekszik új pozícióját erőszakkal megvédeni. A zaklatás nem minden esetben megfélemlítés, de a zaklatás a megfélemlítés eszköze lehet. Huber példaként említi, hogy ha egy embert rendszeresen névtelenül hívogatnak telefonon, hogy becsméreljék, az zaklatás, de nem megfélemlítés. Ha viszont ugyanezt már valaki olyan teszi, aki az áldozattal valamilyen kapcsolatban van, akkor ez a zaklatás már megfélemlítés is, mivel közöttük ezáltal megváltoznak az erőviszonyok. Az is megfélemlítés – de nem zaklatás –, ha egy közösségben szándékoltan nem szólnak, kiközösítik a közösség egyik tagját. A különbségtétel azért fontos, mert az eltérő esetek megoldásához más és más módszer szükséges.

A közéletben, a munkahelyeken, iskolákban s akár családokban is tapasztalható a megfélemlítő, agresszív, személyeskedő légkör – az innen eredő negatív élmények, problémák megelőzésére és megoldására jött létre a program. Többek között egy vezető pénzügyi intézet is jelentkezett náluk, mert a megfélemlítés – a valótlanságok terjesztése, az áskálódás, egymás fúrása – nagy problémát okozott a cégnek.

Nem lehet elfogadni a megfélemlítést

Lehet viccelődni mondjuk a testi adottságokkal, de tudni kell, hogy meddig poén a poén – hangsúlyozza Huber. Helytelen az a hozzáállás, mely elfogadja a zaklatást, megfélemlítést, mondván, a gyerekek mindig is csúfolódtak. Ezen kell változtatni. Ráadásul nemcsak a megfélemlítő vagy az áldozat szerepét visszük magunkkal például az iskolából, hanem a kívülálló szemlélőt is, amely lényegében beletörődés, hogy a megfélemlítés az élet része.

Az iskolai programoknak három fontos elemük van: a megelőzés, az aktuális esetek azonnali megoldása és a megfélemlítés megszüntetése. A tanároknak egyszerű tréningen adják át, hogy a megfélemlítés nem elfogadható (akármit is gondolnak arról, hogy mennyire a gyerekkor része az ilyesfajta megpróbáltatás), ha egy tanuló beszámol ilyen esetről, az nem árulkodás. A program egyik fontos pontja, hogy nem kriminalizálja a jelenséget. Bilincsek helyett progresszív kommunikációval küzdenek azért, hogy a szomorú eseteket megelőzzék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top