Aktuális

Pályaválasztás: ezeket fontos átgondolni

Nehéz és felelősségteljes időszak ez a középiskolák végzős diákjai és a szüleik számára, hiszen az iskolaválasztás komoly dolog. De mi alapján dönt a gyerek és a szülő? Ezt próbálta kideríteni a BKF online felmérése.

A BKF online felmérése 2014. december 23. és 2015. január 5. között zajlott, összesen 533 fő, felsőoktatási intézményi választás előtt álló vagy felsőoktatásban részt vevő fiatal részvételével.

A fiatalok bevallása szerint a felnőtt generáció jellemzően nem szól bele a főiskola választásba: négyből csupán egy diák vallja azt, hogy a szüleivel közösen dönt arról, hova menjen továbbtanulni.

A válaszadók közül négyből hárman (72,5%) önállóan, szülői bevonás nélkül határozzák meg, hogy érettségi után hova menjenek továbbtanulni, ugyanakkor a szülőktől kapott véleményeket is figyelembe veszik. Ők a döntésüket elsősorban úgy hozzák meg, hogy csak azt tudják, milyen – általában egy most trendi – szakra szeretnének jelentkezni, és ehhez keresnek intézményt. Számít nekik az is, hogy milyen az adott főiskola/egyetem híre.

Ezzel szemben a szülők más szempontot helyeznek a lista élére. Ők azt tartják a legfontosabbnak, hogy olyan intézmény felé tereljék a gyermeküket, amelynek az elvégzése jó eséllyel jól fizetett munkát jelent.

Mit gondoljunk át?

A felmérésben megkérdezettek 27 százaléka könnyen dönt, amikor a felsőoktatásáról van szó. Ők a céltudatos, konkrét tervekkel és naprakész információval rendelkezők csoportja. Ugyanakkor jól látszik, hogy sokaknak segítségre, tanácsra, de leginkább több információra lenne ahhoz szüksége, hogy az iskolaválasztási döntést meghozza. Nekik, illetve a szülőknek lehet segítség az alábbi útmutató arra vonatkozóan, hogy miket érdemes átgondolni a döntés előtt:

  • Mi a gyermek kedvenc tantárgya? – Banálisan hangzik, de ha matekból jó és a fizika is érdekli, akkor ne a jogi egyetemmel próbálkozzon, csak azért, mert ez családi hagyomány. Érdemes együtt átgondolni, miben a legjobb a gyermek, és azon alapuló tanulmányokat választani neki.
  • Mivel szeret foglalkozni? – Szeret rajzolni, fotózni, számítógéppel dolgozni, vagy éppen tanácsot adni másoknak, esetleg elemezni és megfigyelni dolgokat? Nemcsak azt érdemes figyelembe venni, hogy az iskolában mik a kedvenc tantárgyai, hanem azt is, hogy azon kívül mit szeret csinálni.
  • Nem megy a választás? – Nem olyan egyszerű előre tekinteni, amikor még azt sem tudja sem a gyerek, sem a szülő, hogy mit válasszanak. Ha nem biztosak abban, hogy mit szeretnének, érdemes olyan helyet választani, ahol sokféle tárgyat hallgathat a gyermek, vagy áthallgathat akár más szakokra is, ahol kipróbálhat sok mindent. A lehetőségek közül egy idő után meg fogja találni azt, ami a leginkább neki való.
  • Biztosan ezt akarja gyerek is? – A családban mindenki erre a főiskolára járt? Csak olyan egyetemre mehet, amivel rögtön versenyképes fizetést ígérő állást kap? A hagyománytisztelet fontos, és persze ki ne szeretne jól keresni. A legfontosabb azonban, hogy azt válasszák, ami a gyerek számára a legjobb! A sikeres tanuláshoz és a sikeres munkához is alapfeltétel, hogy érdekelje őt és szeresse azt, amit csinál.
  • Szakma diploma előtt? – Nem minden a diploma! Ha a gyermek szeretne szakmát tanulni, olyan helyen dolgozni, ahol a diploma nem követelmény, akkor érdemes körülnéznie a felsőoktatási szakképzések között. Ráadásul ha később mégis diplomát szeretne, az itt elvégzett tantárgyak beszámíthatók az alapképzésekbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top