Aktuális

Nobel-békedíj és petesejtfagyasztás: 2014 legfontosabb nőket érintő hírei

2014-ben a nagyvilág hírei elsősorban a nők elleni erőszakról és az ez elleni küzdelemről szóltak. Néhányan azonban a legrangosabb elismeréseket kapták meg idén.

Ami nem változott: Angela Merkel továbbra is a világ legbefolyásosabb női politikusa, a Times egyenesen az év emberének választotta, és Beyoncé még mindig megkérdőjelezhetetlenül a legnagyobb női popsztár a tengerentúlon, de az év egyik legmenőbb esküvője a húgáé, a szintén énekes Solange-é volt, a másik pedig nem vitás, hogy Amal Alamuddiné, azaz most már Mrs. Clooney-é.

Díjak, elismerések, elsők

2014-ben Nobel-békedíjat kapott legfiatalabb kitüntetettként egy alig 17 éves pakisztáni lány, a lányok oktatásáért küzdő Malala Juszufzai. Idén először nyerte el a legrangosabb matematikai elismerést nő, először indulhatott női versenyző a Forma–1-ben, és olimpiai sportág lett a női síugrás. 

Malala Yousafzai és Maryam Mirzakhani, iráni matematikus
Malala Juszafzai és Maryam Mirzakhani, iráni matematikus

Svéd orvosok először végeztek sikeres méhátültetést, és októberben megszületett az első baba, akinek az édesanyja mástól kapott szervvel tudta kihordani magzatát.

A világ második legnépesebb országában, Indiában a nők helyzetének javítása és a nemi erőszak megfékezésének sürgető kényszere az egyik legfontosabb kampánytéma lett. Két nő között dőlt el, hogy ki vezeti a világ ötödik legnépesebb országát, Brazíliát, és a francia fővárost. Közép-Európa új női vezető politikusa a lengyel kormányfő, Ewa Kopacz lett, de lehetséges, hogy az év végén Horvátország államfőnek nőt választ Kolinda Grabar-Kitarovic személyében. 

Februárban lépett hivatalba Janet Yellen, így ő lett a világgazdaság egyik kulcsszereplője: az apró termetű, ősz hajú hölgy az amerikai központi bankot vezeti. Novemberben pedig a svájci székhelyű európai nukleáris kutatóintézet, a CERN élére választottak egy nőt, Fabiola Gianottit.

A nők teste még mindig háborús színtér

A háborús milíciák és terrorszervezetek szinte versengve borzasztották el a nyugati közvéleményt brutalitásukkal, és a nőket sem kímélték: lányok és nők ezreit rabolták majd adták el szexrabszolgának, feleségnek, fosztottak meg erőszakkal a hitüktől, és kínoztak fogvatartóik Nigériában és Irakban. 

A háborúk elől menekülő szíriai és szomáli nők milliói igyekeznek minden erejükkel elviselhetővé tenni az életet családtagjaik számára, miközben ők maguk és gyermekeik is kiszolgáltatottak a menekülttáborokban csak rejtetten jelen lévő, de mindennapos erőszaknak.

Így már jobban látható az is, milyen óriási jelentősége van Angelina Jolie munkájának az ENSZ-ben. Az év egyik legjobb női főszereplős filmjének címszerepét, az egyik utolsó szerepeként Demónát megszemélyesítő Angelina Jolie a nőket érő háborús nemi erőszak felszámolásáért küzd. Érdemeit a brit királynő is kitüntetéssel ismerte el.

Nobel-békedíj és petesejtfagyasztás: 2014 legfontosabb nőket érintő hírei

Az ISIS-hez szöktek nyugati tinédzserlányok 

Aztán vannak, akiket éppen hogy vonz a veszély: ábrándos lelkű középiskolás lányok próbáltak meg vagy csatlakoztak is sikerrel az Iszlám Állam hadseregéhez. Azonban keserű volt az ébredés, a visszatérés sokak számára már csak álom marad. Az év anyaoroszlánja pedig kétségkívül az a holland nő, aki a lefejezős videóiról és különös kegyetlenségéről hírhedt milicisták központjába, az szíriai Raqqába, az Iszlám Állam “fővárosába” ment a lánya után, hogy kimentse az fundamentalista iszlám harcosok kezei közül az addigra már férjes asszonyként élő lányát.

Akit nő öl meg, nem jut a paradicsomba

Az iszlám törvénykezést bevezető, a nők jogait nem elismerő szélsőséges iszlám harcosokat azonban úgy tűnik, hogy egy részben nőkből toborzott hadsereg fékezi meg, és nem, nem az amerikaiakra gondolunk. Az iraki kurdok soraiban nők is harcolnak, márpedig akit ők ölnek meg, az az a hitük szerint szerint nem juthat a mennyországba. Ezek a nők a kurd hadsereg titkos fegyverei.

A várandósoknak az ebola egyenlő a halálos ítélettel

Mindeközben Nyugat-Afrikában a mára már több ezer áldozatot szedő ebolajárványban a betegek hetven százaléka belehal a vérzéses betegségbe, és a kórházi ellátás is akadozik, mert a gyógyításhoz szükséges eszközökből mind hiány van. A nők gyakrabban kapják el, mert ápolják rokonaikat, ők mosdatják a halottakat is, így az a nő, akinek beteg rokona van, szinte bizonyosan megfertőződik. Egyes becslések szerint az ebola áldozatainak háromnegyede nő. A várandósoknak ráadásul alig öt százalék esélyük van a túlélésre, így hát rájuk nem is pazarolják a szűkös készleteket. Hagyják őket meghalni.

Nobel-békedíj és petesejtfagyasztás: 2014 legfontosabb nőket érintő hírei

Nem véletlen, hogy a Time magazin idén az év emberének az ebola ellen küzdőket választotta. 

Spanyol abortuszvita

Tízezrek tiltakoztak Madrid belvárosában és világszerte több tucat nagyvárosban a spanyol abortusztörvény szigorítása ellen februárban. Szolidaritási demostrációk zajlottak a spanyol megmozdulással egy időben tucatnyi európai nagyvárosban: Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Németországban, sőt még Írországban is. “Visszavetné a nőket a középkorba” – érveltek a tüntetők.

A kormány végül szeptemberre meghátrált, azonban novemberben a választási ígéreteket számon kérő konzervatív szavazók az abortusz szigorításáért tüntető hatvanezres tömege hömpölygött a madridi utcákon.

Mariano Rajoy visszalépésének indoka többek szerint az volt, hogy eleve kétséges volt, hogy több gyerek születne-e az intézkedés következtében, és a tilalom ráadásul a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat sújtotta volna a leginkább, azokat kötelezték volna egy újabb gyermek felnevelésére, akik amúgy is nélkülöznek.

Amerikában új trend a munkaadó finanszírozta petesejtfagyasztás

Amerikai elit körökben az egyre későbbre halasztott családalapítás kockázatait ellensúlyozandó lassan divattá lesz a nők körében a petesejtek tároltatása. A Facebooknál dolgozóknak és az Apple női munkatársai számára is adott a lehetőség és a Citigroup vagy a JP Morgan női alkalmazottainak is fizetik a cégek a munkával töltött termékeny éveik meghosszabbítását. Hogy ez mennyire biztos vagy jó megoldás a problémára, az azért erősen vitatott.

Megszavazták: nők is lehetnek püspökök az anglikán egyházban

Nagy többséggel megszavazta a női püspökök szolgálatának engedélyezését célzó indítványt novemberben az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete. Az általános szinódus, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió “parlamentje” másodszor voksolt ebben a kérdésben, mivel a testület másfél éve minimális többséggel még elvetette a nők püspöki rangra emelésének lehetővé tételére kidolgozott reformcsomagot.

Emma Watson az ENSZ nőszervezetének nagykövete lett

A Harry Potter-filmekkel híressé vált egykori gyerekszínész már rögtön első nyilvános szereplésével érdekessé tudta tenni az addig kissé poros-unalmas világszervezetet. Emma Watson New Yorkban többek között arról beszélt szeptemberben a He For She kampány arcaként, hogy véget kell annak, hogy a feminizmust a férfigyűlölettel azonosítsák. “Csak hogy tudd, a feminizmus az a hit, hogy a férfiak és a nők egyenlő jogokat és lehetőségeket érdemelnek” – fogalmazott világszerte nagy visszhangot kiváltott beszédében.

Nobel-békedíj és petesejtfagyasztás: 2014 legfontosabb nőket érintő hírei

A híres nő teste sem közvagyon

Az Apple adatbiztonsági hibája miatt több mint száz híres nő telefonos fotóit tették közzé ősszel hackerek. Az FBI elkapta az elkövetők egy részét, ám a híres nők megszégyenítése és a magánéletük kiteregetése alig váltott ki együttérzést az emberekből. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top