Aktuális

Megint téma lett a nemi erőszak elleni rendőrségi kampány

A Lehet Más a Politika nyílt levélben fordult Pintér Sándor belügy- és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez azért, hogy vonják vissza az áldozathibáztató kisfilmeket. A Belügyminisztérium később közleményben reagált.

Mi is több ízben írtunk arról, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság három videót tett közzé novemberben, amelyek a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzését célozták, de azt sugallják, hogy a sértettek is tehetnek arról, ha megerőszakolják őket.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint a tiltakozások dacára a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság még mindig nem vonta vissza az áldozatokat hibáztató filmeket, sőt a Belügyminisztérium kiállt mellettük, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig “lapít az ügyben”.

Az LMP szerint a kormánynak egyértelműen el kellene ítélnie az áldozatok emberi méltóságát súlyosan sértő videókat, ezek vetítése a középiskolákban elfogadhatatlan.

A Belügyminisztérium cáfolta, hogy pécsi középiskolákban vetítenék a nők elleni erőszakról szóló rendőrségi kisfilmeket. Hozzátették: Pintér Sándor december 11-én egyértelműen és félre nem érthetően közölte: sajnálattal kell megállapítania, hogy “a kisfilmek nem teljesítették a velük elérni kívánt, vitathatatlanul nemes célt”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top