nlc.hu
Aktuális
Vasárnapi zárva tartás: felfordul az életünk?

Vasárnapi zárva tartás: felfordul az életünk?

Eldőlt: zöld utat kapott a vasárnapi munka tilalma. De mi lesz most a bevásárlóközpontokkal? És a kereskedelemben dolgozókkal? Lesznek elbocsátások? És kiskapuk? A kérdés rengeteg, elmondjuk a válaszokat.

Ez most komoly, vasárnap minden bolt zárva lesz?

Hát nagyon úgy tűnik, hogy a legtöbb. A tilalom a kiskereskedőket érinti általában, vagyis nem csak az élelmiszerboltokat, hanem a ruhaboltokat, barkácsáruházakat, bútorboltokat és a többit. A karácsony előtti négy vasárnapot leszámítva ezek a hét utolsó napján zárva lesznek. Kapnak egy szabadon választott vasárnapot, amit legalább 15 nappal korábban be kell jelenteni, és akkor nyitva tarthatnak. Ezeken kívül december 24-én és december 31-én nem vonatkozik még rájuk a tilalom, ilyenkor reggel hat és dél között árusíthatnak. Megússzák viszont azok a 200 négyzetméternél kisebb eladóterű üzletek is, ahol a cég legalább egyötödét birtokló tulajdonos maga vagy valamelyik családtagja áll a kasszánál. Ellenőrzésnél írásban kell nyilatkozni arról, hogy tényleg a tulajdonos vagy családtag az illető.

Mikortól vezetik be?

Március 15-től.

Kivételek lesznek?

Hogyne. Moziba, színházba mehetsz, sőt étterembe is, a vendéglátásra ugyanis nem vonatkoznak ezek a szabályok. Akkor sem kell aggódni, ha kifogy a benzin a kocsiból, mert a benzinkutakra, gyógyszertárakra, virág- és péküzletekre sem. Egész pontosan azok a boltok, ahol csak pékárut és tejterméket árulnak, nyitva lehetnek vasárnap, de csak reggel öt és dél között, és hétköznaponként is kinyithatnak már hajnali ötkor. Ezek ugyanis nem tartoznak a kereskedelmi törvény hatálya alá. Szabad lesz vasárnap vásárokat tartani és piacokon árulni, és nincs gond a katonai létesítményeken belül működő üzletekkel sem. Kivételt képeznek az idegenvezetők, szálláshely-szolgáltatások, utazásszervezők, közvetítők és a stadionok is. Meccs alatt vasárnap is nyitva tarthatnak az stadionokon belül az üzletek.

Nem túl életszerű, hogy egyetlen virágbolt vagy patika miatt egy bevásárlóközpont nyitva legyen. Mi lesz a plázákkal?

Ez jó kérdés. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége is erre keresi a választ. Mondjuk az összes nemzeti ünnepen is ez volt a helyzet: étterembe mehettél, és moziba is, de a boltok zárva voltak. Persze teljesen más évente néhány alkalommal ezt kibekkelni, mint ötvenkétszer egy évben. Egy mozi miatt biztonsági őröket, villanyt, garázst fenntartani és fűteni nem túl költségkímélő. Innentől indulnak be majd az egyeztetések az egyes bevásárlóközpontok vezetői és az ottani bérlők között.

Vasárnapi zárva tartás: felfordul az életünk?

Lesznek kiskapuk?

Fogalmazzunk úgy, hogy még nem teljesen világos minden részlet. A webáruházaknak például egyáltalán nincsen nyitvatartási idejük, a házhoz szállítást pedig jelenleg semmi sem korlátozza. És annak ellenére, hogy a webes kereskedelem a teljes kiskereskedelem töredéke (2-3 százalék), ma már több élelmiszerláncnak van online áruháza is. Így lehetőség az is, ha efelé kacsingatnak majd a boltok. Az is lehetséges, hogy szombaton minden a törvényben előírtnak megfelelően 22 óráig tart majd nyitva.

Lesznek emiatt elbocsátások?

Igen, ezt már az NGM is elismeri. Ez volt az egyik legnagyobb ellenérv a korábbi javaslattal, a most már hatályos törvénnyel szemben. A legfinomabb becslések szerint is 15-20 ezer munkahely szűnik meg, könnyű belátni, hogy miért. Hat napra ugyanis nem érdemes ugyanannyi embert foglalkoztatni, mint egy hétre.

Tényleg vége az éjjel-nappaliknak is?

Az látható, hogy még vannak kiskapuk. Ha pontosan akarunk idézni: “üzlet – törvényben vagy e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthat nyitva.” Ezek szerint vége az éjszakai tescózásnak. A kiskapu viszont sokat mond: kivételt azok a boltok képeznek, amelyeknek a kormány külön rendeletben engedélyezi az éjszakai nyitva tartást.

Mi lesz, ha valaki a tilalom ellenére kinyit?

Nem ajánlatos packázni a törvénnyel. Aki mégis ezt tenné, az nemcsak bírságra számíthat, de kényszerpihenőre is. Az első alkalommal legfeljebb három, de legalább egy hétre bezárathatják a boltját, a negyedik alkalommal pedig már egyéves felfüggesztést kap.

Lesz hatása a zárva tartásnak a turizmusra?

Igen, legalábbis a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint. Különösen nagy lesz a veszteség a határ menti településeken, ahol a vasárnapi bevásárlóturizmus elmaradásával kiürülnek az éttermek, és elmaradnak a hétvégére a szomszédos országokból érkező szállodai vendégek is. De súlyosan érinti majd a döntés a Balatont is a nyári főszezonban, hiszen a tömegek jellemzően éppen a hét végére zúdulnak le a tó partjára. A veszteség még inkább igaz a fővárosra, ahol a hétvégi szabadidős turisták a jellemzőek, akik imádnak vásárolni. Az orosz, kínai és arab vendégek magas turisztikai költése jelentős részben abból fakad, hogy nagyon sok pénzt hagynak az üzletekben. A turista igényeitől teljesen elrugaszkodott állapot, hogy a szezonban a Váci utcában zárva tartsanak a boltok vasárnap, amikor a legtöbb külföldi látogató sétálgat ott. Tavaly 33 millió külföldi érkezett hazánkba egy napra, mintegy harmaduk vásárolni jött hozzánk.

De mi volt a kormány célja ezzel a törvénnyel?

Egyrészt azt mondták, a kisebb boltokat szeretnék védeni, meg arra ösztönözni az embereket, hogy ne a bevásárlóközpontokban lézengjenek, hanem otthon legyenek a családjukkal. De milyen alapon mondja meg bárki, kivel és mit csináljak a hétvégén, ráadásul a pihenőnap miért csak a bolti alkalmazottakra vonatkozik? A patikus vagy a benzinkutas kevesebbet ér? Amíg a vasárnapi nyitva tartás nem szól bele az életünkbe (akkor is lehet a családdal lenni, misére menni vagy kirándulni), a vasárnapi zárva tartás már igen, és a kereskedelmet is korlátozza.

De ha nem jó az embereknek, nem jó a kereskedőknek, és nem jó a munkavállalónak sem, akkor kinek jó?

Na, erre nincsen píszí válasz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top