Aktuális

Így változik az életünk a jövő évi költségvetés miatt

Elfogadta a kormány hétfőn a jövő évi büdzsét. Magára például többet fog költeni az állam, mint az idén. De van még több érdekes tétel is.

1. Brutálisan megemelik a legnagyobb élelmiszer-áruházak sarcait

Konkrétan a korábbi díj hatvanszorosára nő az élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2015-től. “Háború a Tesco ellen”, “Visszajön a válságadó” – több lap így aposztrofálta a várható intézkedést, ami a 300 milliárd éves forgalmat meghaladó áruházakra vonatkozik majd. A mi szempontunkból a kérdés az, hogyan fogja ez befolyásolni az árakat? Érdemes lesz jövőre is a Tescóban, Auchanban, Sparban vásárolni, vagy maradnak a magasabb árakkal operáló, kisebb üzletek?

2. Ötmilliárddal több jut gyermekétkeztetésre, összességében viszont kevesebb a szociális feladatokra

Ez már csak azért is nagyon riasztó, mert az OECD friss összesítése szerint mindössze egyetlenegy olyan tagállam van, amelyben a 2014-es GDP-arányos kiadási szint alacsonyabb, mint a 2007-es. Ez pedig Magyarország.

3. Több pénz sportra 

Már amennyiben a légi- és aszfaltshow és a túraautó-világbajnokság sportnak számít (500 millióért), és nem cirkusznak. Ennél egyértelműbb, ide tartozó kategória, hogy versenysportra és olimpiai felkészítésre plusz 300 millió jut majd, ahogy az utánpótlásra is. Ennek tíz százalékát kapják a fogyatékosok. Illetve majdnem 200 millió jut az úgynevezett speciális világjátékokra, ami szintén a fogyatékos emberek sportolását, versenyzését finanszírozza.

4. Nem enyhül a stadionépítési láz sem

63 milliárd jut jövőre erre a nemes feladatra…

Így változik az életünk a jövő évi költségvetés miatt

5. 35 milliárddal több jut közmunkára

Hiába a sok kritika, mely szerint a közmunkával csökkennek a valódi munkavállalás esélyei, a hvg.hu szerint már látható annak az előszele, hogy a kormány 2018-ra teljesen kivezeti a munkanélküli-segélyt az ellátórendszerből. A 2015-ös év lesz az első olyan év, amikor az állam többet költ a közmunkára, mint munkanélküli-segélyekre. 

6. Fizetésemelésre számíthatnak a rendvédelmi dolgozók és a pedagógusok

A pedagógusokra 39 milliárd forintot különítettek el  – ami legfeljebb 3,4 százalékos béremelést jelent szeptembertől. Január elsején nem lesz viszont általános bérelemelés. Hiába a tiltakozás, a fizetésüket a jövőben ugyanis nem fogják a minimálbérhez kötni. Több támogatást kapnak ehhez képest a rendvédelmisek, akik számára életpályamodell készült, többéves fizetésemelési programmal és lakástámogatással. 

7. Többszörösére nő a Miniszterelnökség büdzséje, és jelentősen emelkedik a NAV személyi juttatása is

…amennyiben teljesítik az adóbeszedési tervet, negyedévente mintegy 6 milliárd forinttal. 40 milliárddal több pénzt kap a Külgazdasági és Külügyminisztérium is.

8. Államosítják a megmaradt magánnyugdíj-pénztári vagyonokat

9. Adókedvezményt kapnak a fiatal házasok

Havi 5 ezer forintról beszélünk.

Összességében viszont az állam magára 10 százalékkal többet költ. 

A 444 talált néhány tételt, amin szerintük nyugodtan lehetett volna spórolni. Íme a lista:

1. Az állami vagyon növekedésére és fenntartására: 165 milliárd jut
2. Beruházási alap: 186,6 milliárd forint (Nemzeti Lovarda, Várban induló építkezések, satöbbi)
3. Általános tartalék: 100 milliárd (plusz majdnem 30 milliárd)
4. Sport- és filmcélú adókedvezmények: nagyjából 72 milliárd forint
5. Közszolgálati média: majdnem 70 milliárd forint
6. Kormánybarát intézmények, kormányzati kommunikáció: majdnem 10 milliárd forint

Összesen 632 milliárd forint

 

(Forrás: Index, MTI, hvg.hu, 444.hu és szeged.ma)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top