Aktuális

Belőled is lehet informatikus – vegyél részt a Kódolás Óráján!

A kódolás világnyelv, ismerete már gyerekkortól óriási előnyt jelent. Ennek szellemében indul el hétfőtől Magyarországon is a Kódolás Órája című eseménysorozat a Microsoft támogatásával.

A programozás, vagy gyakoribb nevén kódolás ma már ott van a mindennapjainkban. A programnyelvek, kódnyelvek épp olyan világnyelvek, mint az angol: aki kellő szinten ismeri, annak egyfajta útlevelet jelent az informatika globális munkaerőpiacára. Jelenleg 82 000 honfitársunk dolgozik az informatikai szektorban, ám mintegy 10 000 betöltetlen állás van a területen. Az utánpótlás pedig nem érkezik nagy sebességgel: mindössze 2500-an végeznek évente.

Ahogy az emberek életük egyre több területén találkoznak az informatika vívmányaival, úgy válik a kódolás speciális, komoly szakértelmet és képzettséget követelő tudásból mindenki számára hozzáférhető lehetőséggé. Ezt a folyamatot meggyorsítandó indult útjára az Egyesült Államokban 2013-ban a Kódolás Órája című eseménysorozat, amelynek célja, hogy korra és nemre való tekintet nélkül népszerűsítse a kódolást világszerte.

A Barack Obama amerikai elnök támogatásával indult Kódolás Órája mellé a kezdettől fogva odaállt a Microsoft is. A cég most Magyarországon népszerűsíti a kezdeményezést: a szervezők arra buzdítják a szülőket és az oktatási intézményeket, hogy ezen az egy héten szánjanak legalább egy órát a programozás alapjainak megismerésére és megismertetésére.

A Kódolás Órája alkalmából a szervezők azt kérik, mindenki készítse el nevének bináris változatát, és ossza meg a Facebookon. Megteheti itt: http://www.convertbinary.com/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top