Aktuális

Több tízezer gyerek éhezik az ünnepekkor hazánkban

A Magyar Református Szeretetszolgálat nagy adventi kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon az ünnepi időszakban több tízezer gyerek fog éhezni – hisz óvoda és iskola sem lesz, ahol legalább meleg ételhez jutnának. Drámai ma itthon a helyzet, és a legfrissebb felmérések szerint a hét évnél fiatalabb gyermekek több mint negyven százaléka él ma Magyarországon szegénységben.

Egy hete debütált az MRSZ kampányfilmje, amely egy éhező kislány szemén át mutatja be az utcát, a várost Szinetár Dóra mellékszereplésével. Megdöbbentő a film: egy tál forró levesnek tűnő gőzölgő csatornafedél, porcukornak látott hóesés, mackósajt alakú közlekedési tábla: minden útjába eső dolgot ételnek lát a képzelgő kislány.

Miközben a héten délelőtt a köztévében arról beszélgettek, hogy ha a gyerekek egy része reggelizés nélkül megy iskolába, az életforma kérdése, 10 és 30 ezer közé tehető azon magyar gyerekek száma, akik nem jutnak mindennap élelemhez, és számuk sajnos évről évre nő. 2009-ben minden harmadik Magyarországon élő gyermek élt szegénységben, míg 2012-ben már minden második gyermek családjában okozott gondot az alapvető szükségletek biztosítása.

Ezek a gyerekek csak az óvodában vagy az iskolában jutnak rendszeresen ételhez – számukra a téli szünidő nem a karácsonyról és az ajándékokról, hanem az éhségről szól. Ezen próbál változtatni az MRSZ adománygyűjtéssel és ételosztással.

www.jobbadni.hu 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top