Aktuális

Kerekes székesek szállták meg a belvárosi parkolókat

Kerekes székek lepték el Budapest belvárosának egyik forgalmas utcáját december 3-án, a fogyatékos emberek világnapján. A figyelemfelkeltő akció célja az volt, hogy rávilágítsanak arra, milyen érzés, ha indokolatlanul elfoglalják a kerekes székesek parkolóhelyét.
Mindössze tizenöt percre foglaltak el tíz nem mozgássérültek számára fenntartott parkolót kerekes székekkel Budapest egyik forgalmas utcájában. Ez a pár perc is elég volt ahhoz, hogy a hétköznapi emberek megérezhessék, milyen, amikor jogtalanul mozgássérültek parkolóhelyére állnak be.
Kerekesszékek szállták meg a belvárosi parkolókat
A demonstráció egyik szervezője Kis Adri volt, a Budapest–Bamako-rali első kerekes székes női versenyzője, aki az “anyám a beteg, csak nincs velem” és hasonló kifogások hallatán úgy érezte, szeretné másoknak is megmutatni, hogy a mozgássérült parkolóhelyek jogtalan elfoglalása mit jelent a kerekes székesek számára. A civilben újságíró-szerkesztő több mint tíz éve vezet autót, és ez idő alatt rengeteg alkalommal találkozott azzal a bosszantó helyzettel, hogy a táblával és felfestéssel jelzett mozgássérült-parkolókban olyanok állnak, akik nem jogosultak rá.
“Ha valaki egy mozgássérülteknek fenntartott helyen parkol úgy, hogy egyébként nem rendelkezik érvényes parkolóigazolvánnyal, igen komoly bírságot kaphat, mégis azt gondolom, hogy nem ez a leghatásosabb módja annak, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, mennyire fontos odafigyelni a másikra. Előfordult már, hogy túl messze kellett megállnom az autómmal egy olyan helyen, ami nem feltétlenül volt akadálymentes, és elkéstem azért, mert a számomra fenntartott parkolóhelyet elfoglalták. Csak hab a tortán, hogy a rendes parkolók sokkal kisebbek, így az is megesett, hogy nem tudtam visszaszállni az autómba. Én hiszek abban, hogy az emberek segítőkészek és jó szándékúak, csupán nincsenek tisztában azzal, hogy milyen nehézségekkel jár egy mozgássérültnek, ha elállják a parkolóhelyét” – kommentálta a helyzetet Adri, aki azt is elmondta, hogy szerinte ilyen apró megmozdulásokkal lehet elkezdeni a szemléletformálást.
Kerekesszékek szállták meg a belvárosi parkolókat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top