A nőknek higgyünk, ne az erőszakolóknak!

Nem volt még középiskolai oktatásra szánt kisfilm, amely annyi figyelmet kapott volna, mint a Baranya megyei rendőrség bűnmegelőzési kampányvideói a nemi erőszakról. A középiskolásoknak szánt, háromrészes Selfie-ben fiatal lányok buliznak, isznak, fiúznak kivágott ruhában, és egyiküket megerőszakolják. Ha ez nem lenne elég félrevezető üzenet, jön a megerősítő szlogen: “Tehetsz róla, tehetsz ellene”.

Senkinek nem tetszik, kivéve a rendőrséget

A filmek ellen levélben tiltakoztak civil szervezetek, és már több mint négy és fél ezren írták alá a petíciót, melyben azt kérik, hogy a rendőrség az elkövetőt szólítsa meg videóiban, ne az áldozatot. A nyugati sajtóban, konzervatív és liberális orgánumokban egyaránt – Guardian, BBC, CNN, ABC, The Atlantic, Independent, Der Spiegel, Focus, AP hírügynökség, Yahoo – hírt adtak a rendőrség akciójáról, persze kritizálva azt.

Ez még nem tántorította vissza a rendőrséget: a Baranya megyei rendőrség közleményéből kiderül, hogy kitartanak a kisfilmek mellett, és Kontrát Károly belügyi államtitkár is mellszélességgel támogatja őket.

Ahogy ő mondta: azt az üzenetet igyekeznek célba juttatni, hogy “mértéktartó alkoholfogyasztással, a szórakozóhelyről történő hazajutás megszervezésével, a barátok együttes hazaindulásával, valamint azzal, hogy a fiatalok társaikat, barátaikat nem hagyják egyedül az éjszakában, csökkenthető a bűncselekmények áldozatává válás esélye.”

Nos, az üzenet célt tévesztett. Mások viszont – hogy, hogy nem – sikerrel jártak: nyugaton futnak olyan rendőrségi kampányok, amelyek úgy hirdetik a megelőzést, hogy közben támogatják az áldozatot.

Már a gólyatábori erőszak nyomán felmerült, hogy Magyarországon nem is az igazságszolgáltatás szintjén buknak el az esetek, hanem már a “rendőrségi portásnál”. Ha egy megerőszakolt nő panaszt tesz, de nincsenek az erőszaknak látványos nyomai, elengedik azzal, hogy úgysem lehet mit tenni. Tóth Györgyi, a NANE munkatársa akkor azt mondta, hogy a hatóságnak – és sokszor a közvéleménynek – az a zsigeri reakciója, hogy az erőszak nem történt meg, vagy nem lehetett véletlen. Így nem csoda, hogy az eseteknek mindössze 0,6 százalékára derül fény.

Bűnbaknak kikiáltott áldozatok és a biztonság illúziója

“Annak, hogy miért könnyebb az áldozatot hibáztatni és felmenteni az elkövetőt, van egy személyes pszichológiai és egy társadalmi magyarázata” – mondja Tóth Györgyi. Szeretnénk azt hinni, hogy befolyással vagyunk életünkre, környezetünkre. Egy áldozatnak könnyebb azt gondolnia, hogy valamit ő csinált rosszul, mert abban bízik, hogy így meg tudja előzni, hogy újra megtörténjen a baj. Ez megnyugtatóbb, mint az a tudat, hogy váratlanul bármilyen rossz megtörténhet, bárkivel. Az áldozathibáztatás azt a képzetet adja, hogy kontrollálni lehet a kiszámíthatatlanságot.

“Azt már egy 1995-ös ENSZ határozat is kimondja, hogy a nők elleni erőszak oka a nők és férfiak közötti társadalmi különbségek. A férfiak hatalmi helyzetben vannak, ezért nem szívesen vonjuk őket felelősségre. Csak gondoljunk a nők elleni erőszak kampányokra: legtöbbjükön a nő látszódik, míg az elkövető férfi egy elmosódott alak a háttérben. Nem szívesen gondolunk bele abba, hogy ezek azok a férfiak, akik mellettünk élnek.” Míg egy bankrablóval nem azonosulunk – tudjuk, hogy a lopás bűn –, addig egy erőszak-elkövetővel igen? Ez riasztó.

Fontos lenne, hogy azok, akik hivatásuk miatt többször találkoznak áldozatokkal (például szociális munkások, rendőrök), saját előítéleteikkel is szembenézzenek, amelyek akár tudattalanul is befolyásolhatják a munkájukat.

Aki ilyesmire vetemedik

Kutatásokból lehet tudni, hogy a nemi erőszakot elkövetők előre eltervezik tettüket. Gondolhat bárki rosszat a miniszoknyáról és a koktélozásról, Tóth Györgyi hangsúlyozza: a erőszak elkövetőit nem egy kihívóan öltözött nő izgatja fel, hanem a rettegés és a kiszolgáltatottság, amelyet áldozata érez. A hízelgéssel, manipulációval, droggal ügyeskedő erőszaktevő tart a nyílt konfrontációtól, a sikeres nemi erőszak ellenes kampányok a férfiakat is megszólítják: ha a környezetükben észlelnek hasonlót, szálljanak szembe a gyanús figurával. S ha már férfiak: a baranyaiak kampánya őket sem kímélte éppenséggel. Ha minden férfi ösztönei által vezérelt erőszaktevő lenne – amit a filmek sugallhatnak -, hogyan mehetnénk strandra? – veti fel Tóth Györgyi.

Miért ítélkeznek a női kommentelők az áldozatok felett?

Tóth Györgyi rövid válasza az, hogy mert így lettünk nevelve kiskorunktól fogva, hogy együttműködjünk a férfiakkal. Hogy elhiggyük, a nők kevésbé szavahihetők, és a férfiakkal legyünk szolidárisak. Az ő nézőpontjukkal azonosulunk, így a szexizmusból a nők is kiveszik a részüket. Amin nem segít, hogy a Selfie videók rosszalló “ezek a mai fiatalok” hangulatot tükröznek.

Milyen lenne egy jó erőszakellenes kampány?

Tóth Györgyi szerint olyan, ami elveszi az elkövetőktől az eszközüket, hogy felmentést kapnak, mondván bárki tévedésből elkövethet ilyesmit, mondván, a lány félreérthető volt, vagy kihívóan viselkedett. Egy jó kampány tisztázza, hogy az elkövető tudja, mire készül, és a fiatal férfiakat is megszólítja azzal, hogy egy harmadik személy szükség esetén be tud avatkozni. S ha már megtörtént a baj, ne az áldozatot hibáztassuk: van útmutatás arra szakembereknek és laikusoknak egyaránt, hogyan lehet a lehető legjobban segítséget nyújtani az áldozatoknak. Akik nem tehetnek arról, ami velük történt.

Arról nem is beszélve, hogy éppen a gólyatábori bűncselekmények után azoknak a biztató folyamatoknak, amelyek a szexuális erőszak jelenségével való társadalmi szintű szembenézés és a tévképzetek felszámolása irányában indultak el, jól közepébe vág.  Pécsett pedig az elmúlt években a média által kiemelt figyelemmel kísért, súlyos, szexuális támadással is járó bűncselekmények egyikében egy pécsi rendőrségi pszichológus, másikában pedig a pécsi polgármester lánya volt az áldozat.