Aktuális

A nyílt utcán erőszakoltak meg egy nőt Miskolcon

Nem is éjszaka történt a szörnyűség.

Nemi erőszaknak esett áldozatul múlt szombaton késő délután egy fiatal nő Miskolcon – írja a boon.hu.

A kapucnis pulóvert viselő férfi a nyílt utcán, a Szent Anna tér közelében támadta meg a húsz év körüli áldozatát, akit a bokros részre vonszolt. Dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság folytat eljárást az ügyben, de annak részleteiről – a nyomozás érdekeire hivatkozva – többet nem közölt.

Legutóbb az Avason, a jezsuita gimnázium mögött támadtak meg nőt hasonló szándékkal közterületen. Akkor a bokros, elhagyatott részen napozó nőre vetette rá magát egy férfi – akiről annyit lehet tudni, hogy meglehetősen büdös volt –, és kést szorított a nő nyakához. Mivel a nő menekülni próbált, a támadó többször is megszúrta áldozatát, majd elfutott a tetthelyről. A nő egy közeli kisboltban kért segítséget, életét csak a szakszerű orvosi ellátásnak köszönheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top