Aktuális

Egyszerre 4 munkám van és egyszobás lakásban lakom. Ez normális?

Azt mondják, a sok munkának mindig meglesz az eredménye. De mi van ha mégsem?

Reggel korán kelek. Persze csak eseti jelleggel, hiszen három műszakban dolgozva ez csak akkor igaz, ha “normális” beosztásban vagyok, mondjuk 9-től 5-ig, ilyenkor a korán olyan 6-7 órai ébredést jelent.

Sokszor hajnalos vagyok, ilyenkor 4-kor kelek – általában sírva, összetörve. Nem, ez nem emberi, nem bírom, nem bírom, felmondok – gondolom magamban ilyenkor, annak ellenére, hogy ma már minden nap a fejedbe vésik: örülj, hogy van munkád, ha nem tetszik, el lehet menni a CBA-ba árufeltöltőnek, és húszan állnak sorba a helyedre és a többi és a többi. Úgyhogy felkelek, felöltözöm és bemegyek. Időre. Általában nem kések. Ha igen, csak 5 percet.

Nyolc és fél óra a napi munkaidő: elég feszített a tempó, persze van cigiszünet – most, hogy már nem dohányzom, ez kicsit nehezebb, azért igyekszem lekísérni a bagósokat, közben rágózom és levegőzök. Van ebédszünet is, bent eszek valamit a menzán, főzni nincs időm – és tér sincs ehhez az otthonomban. A 21 évre felvett – szerencsére akkor már forintalapú – lakáskölcsönből csak egy 37 négyzetméteres lakásra futja, ebből a konyha jó, ha fél négyzetméter, hely nincs – legalábbis jó erre fogni, de tényleg, könnyebb ez így.

Letolom a nyolc és fél órát. Hazamegyek. Van kocsim – hitelre, 10 évre felvett, szuper deviza, már “csak” 3 év van hátra, nyögöm, nyögjük mindannyian, a család, a szülők, összetesszük, amink van, hogy nekem 3 év múlva legyen egy saját, 10 éves kis Suzukim.

Aztán elviszem a kutyát sétálni – ez sokszor a nap fénypontja, imádom, amikor vár rám, csahol, ugat örömében, boldogan szalad le a lépcsőházban (igen, lakásban van, igen, imád velünk élni, igen, menhelyes, és csupa szív, boldog kutya, mielőtt valaki nekem támadna ezért).

Nincs (még) gyerekem, egyszer (hamarosan) biztos lesz, igaz, lassan minden barát elkel körülöttem, egyre több az esküvő, amin részt kell vennem, no meg a fészbúkon is egyre több a babás kép. Én meg a kutyám posztolom. Mert hát most még nincs itt az idő. Mert nincs pénz. Nem tudom, mikor lesz…

Hogy milyen munkáim vannak még? A teljes cikket a Girl Power blogon találod!

Egyszerre 4 munkám van és egyszobás lakásban lakom. Ez normális?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top