Hisztis kisfőnökök és minizsenik – tényleg ilyenek ma az óvodások?

“Mi sokkal tisztelettudóbbak voltunk, mint a mai gyerekek.” Ezerszer halljuk ezt a mondatot. Abban talán nincs vita, hogy az elmúlt húsz évben sokat változott a világ, így valamelyest a gyerekek is, de vajon milyen irányba? Kevésbé szófogadóak lennének ma? Vagy okosabbak és nyitottabbak? Netán erőszakosabbak? Egyáltalán lehet erről általánosságban beszélni? Két tapasztalt, közel negyven éve tevékenykedő óvópedagógust kérdeztünk. Sok kérdésben eltért a véleményük.

Mini főnökök?

“A mai gyerekek látványosan mások, mint 15-20 évvel ezelőtt. Izgágábbak, nyugtalanabbak, kezelhetetlenebbek, szorongóbbak, miközben egyértelműen okosabbak is lettek. Óvodavezetőként egyre gyakrabban tapasztalom, hogy az alig háromévesen óvodába érkező gyerekek többségéből hiányzik a felnőttek iránti tisztelet. Ez pedig ebben a korban eddig életkori sajátosság volt” – olvasható dr. Tárnokiné Joó Ildikó (egy budapesti óvoda vezetője) tanulmányában, melynek kivonata a Felelős szülők iskolája weboldalon jelent meg. A szakember szerint a kicsik óvodakezdéskor “erőszakosak”, ha valami nem úgy alakul, ahogy ők akarják, képesek órákig duzzogni, kötekedni, játékhelyzeteket tönkretenni. “Néhány éve volt egy minicsoportunk, ahol a gyerekek még a középső csoport elején is állandóan veszekedtek, verekedtek egymással. Pedig kifejezetten jó képességű gyerekekről volt szó, egy melegszívű, kedves óvó nénivel. A tevékenységek közben látszólag minden rendben ment, de a szabad játék idején nem tudtak egymással mit kezdeni. Mindenki irányító, főnök akart lenni. Nem akartak együttműködni, a játékok elrakását egyenesen megtagadták, ezt az óvónő és a dadus feladatának tekintették. Versenyeztek azért, hogy az óvónő csak őket szeresse, a többieket ne. Idővel az óvó nénikkel arra a megállapításra jutottunk, hogy a mostani háromévesek többsége értelmileg négyévesek szintjén van, de érzelmi életük, fejlettségük csak a 2,5 évesekének felel meg.”

Hiányzó szabályok?

A szakember szerint a probléma részben az volt, hogy a gyerekek első három évében  a szülők nem alakították ki a logikus, gyerekbarát napirendet, és nem húzták meg a határokat. “Ettől sok gyerek elbizonytalanodott, szorongott, provokálta a környezetét. Az együttműködés, tolerancia ismeretlen volt számukra.”

Ildikó úgy véli, a problémák egy részének köze lehetett az igény szerinti szoptatáshoz is, ami mára nagy divat lett. “Nyilvánvalóan nem kell minden körülmények között ragaszkodni a szigorú napirendhez. De ha egy gyereket hosszú évekig úgy nevelnek, hogy elég, ha kinyitja a száját, és máris a mellére teszi az anya, akkor elvesszük tőle annak a lehetőségét, hogy megtanulja, mit jelent a napirend, a rendszer és néha a várakozás. Kollégáimmal együtt nem a merev, szigorú, ellentmondást nem tűrő nevelői magatartást szorgalmazom, pusztán a határozott, következetes, felnőtt viselkedést. Mert a gyerek csak akkor tud önfeledt, vidám gyerekként létezni, ha bízik abban, hogy jó kezekben van, és a szeretett anyát, apát, óvónőt erősnek látja.”

Túl engedékenyek a szülők?

Ildikó azt mondja, tapasztalatai szerint a szülők ma nagyon bizonytalanok a gyereknevelési kérdésekben. “A szigorú poroszos nevelést sok családban felváltotta a túlzottan liberális, mindent ráhagyó módszer és a különféle irányzatokat képviselő könyvekből való nevelés. Szerintem a megoldás valahol a kettő között van. Agyonfejlesztjük a gyerekek értelmi képességeit, így viszont már nincs idejük, eszközük, társuk egy jóízű szerepjátékhoz. Pedig kisgyerekkorban a gyerek legfontosabb elfoglaltsága a JÁTÉK. A szülők és az óvónők részéről ugyanilyen fontos a szeretetteli következetesség, a határozottság és az üzenet, hogy én vagyok a felnőtt, te a gyerek, vagyis nem te vagy a főnök. Ez csak akkor lesz hiteles, ha a felnőtt felnőttként is viselkedik.”

Ne általánosítsunk

“Tény, hogy változtak a családok, mások a problémák, mások a családi viszonyok. A szülők elfoglaltabbak, nagyobb a munkanélküliség is. Ezek a körülmények hatnak a gyerekekre is” – mondja Fábián Katalin, a Magyar Óvópedagógiai Egyesület elnöke.

“Az is igaz, hogy több inger éri ma a gyerekeket, nagyobbak az elvárások, és ők is többet akarnak. Talán élénkebbek is. De feketén-fehéren nem lehet kimondani, hogy mások lennének, mint régen. Túlzónak érzem azt az állítást is, mely szerint a mai gyerekek erőszakosabbak, nem tudnak együtt játszani, vagy kizárólag kis főnökökként viselkednének. Minden gyerek más, van ilyen is, olyan is, nagyon sok minden függ attól, hogy milyen környezetben nőnek fel. Magasabb értelmi intelligenciájuk lenne, mint tíz-húsz évvel ezelőtt? Egy értelmiségi családban még csak-csak elképzelhető. De ugyanezt már bizonyosan nem lehet elmondani egy hátrányos helyzetű, kis falu óvodásairól.”

Bizonytalanság kontra tudatosság

A szakember vitatkozik azzal is, hogy a szülők ma általában liberálisabbak lennének, mint a korábbi generációk. “Ők is különbözőek, különböző nevelési modelleket és hagyományokat követnek. Különben is: mit jelent a liberális jelző szakmai szempontból? Ha több szabadságot, akkor támogatandó ez a hozzáállás – bizonyos korlátokkal. Ez egyébként szintén a nagyvárosi, értelmiségi szülőkre jellemző, vagyis megint csak nem jó, ha általánosítunk. Én nem érzékelem a szülők elbizonytalanodását, épp ellenkezőleg, szerintem nagyobb a tudatosság a részükről. Ha már valaki bizonytalan, akkor talán az a óvópedagógus. Ennek oka, hogy az intézmények életét meghatározó törvények ma túl erős szabályozottságot várnak el a gyermekek nevelésében. Szemben a korábbi törvényekkel, amik túl nagy szabadságot adtak.”

Nagy létszám, sok fejlesztés?

Katalin azt mondja, létszám szempontjából sincsenek könnyű helyzetben az óvodák. Ma az átlaglétszám 25 fő egy csoportban, ami helyzettől függően 20 százalékkal bővíthető. “Ez 30 gyereket jelent, ami a 90-es évek elejéhez képest hatalmas ugrás. Akkoriban átlagosan húsz gyerek volt egy csoportban. Ez nyomasztó és nehéz helyzet mindenkinek, hiszen kevesebb idő jut egy gyerekre. Egyetértek abban, hogy mintha az elsődleges cél ma a fejlesztés lenne, holott ez semmilyen szempontból nem megoldás. Meg kellene értetni a szülőkkel, hogy az érzelmi nevelésnél nincs fontosabb. Az elsődleges tevékenység pedig tényleg a játék. Minden más csak ez után jöhetne.”

A szakember szerint minden problémára megoldást jelentene, ha a családokban is, óvodákban is elég idő jutna a gyerekekre. Beszélgetni, együtt lenni, kirándulni, a sokat emlegetett érzelmi nevelésre fókuszálni, ezekre lenne szükség. Még ha a világ nem is annyira kiegyensúlyozott, mint szeretnénk, a gyerekekét azzá lehet tenni.