Aktuális

Osztálytársai zsarolásáért kapott fogházbüntetést egy nyíregyházi diák

Pénzt és cigarettát akart szerezni a tinédzser.

Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott zsarolási kísérletért egy nyíregyházi diák, aki ellen gyorsított eljárásban emelt vádat az ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Zsíros Zsolt megyei főügyész tájékoztatása szerint a 15 éves fiú az egyik nyíregyházi középiskolában két tanulótársát veressel fenyegette, hogy adjanak át neki egy doboz cigarettát, illetve 500 forintot, s egyiküket bántalmazta is, a nyakát szorongatva. A diákok a követelésnek nem tettek eleget, a történteket elmondták szüleiknek és az iskola vezetőinek.

A rendőrség az iskolából állította elő a diákot. A fiú beismerő vallomást tett. A szeptemberben történt zsarolási kísérlet után a gyanúsítottat, hogy ne tudja befolyásolni a fiúkat, illetve a tanúkat, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, húsz napig volt javítóintézetben.

A gyorsított eljárásban emelt vád alapján a Nyíregyházi Járásbíróság a büntetlen előéletű fiatalt súlyos fenyegetéssel elkövetett kétrendbeli zsarolás bűntettének kísérlete miatt jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte, végrehajtását három évre felfüggesztette, és egyidejűleg elrendelte pártfogói felügyeletét is – áll a szabolcsi főügyész közleményében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top