Aktuális

8 éve nem volt ilyen kevés álláskereső

A 380 ezer érintett közül minden negyedik már elmúlt 50 éves.

Nyolc éve nem volt olyan alacsony az álláskeresők száma Magyarországon, mint szeptemberben: a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) adatai szerint 380 200 ember keresett munkát írja a Magyar Nemzet.

A hivatal ilyen alacsony létszámot legutóbb 2006 szeptemberében mért, tavaly ugyanebben a hónapban még 20 százalékkal többen szerepeltek a statisztikában. Idén május és július között az álláskeresők létszáma 401 500 volt. A gazdaságilag aktív népességhez képest az álláskeresők aránya 8,7, a munkavállalási korban lévőkhöz képest pedig 5,5 százalék volt.

Az álláskeresők közül a legtöbben, 205 ezren középfokú iskolai végzettségűek, a legfeljebb általános iskolát végzettek 152 ezren, a diplomások 22 ezren voltak. Az utóbbiak száma egy hónap alatt több mint 6 százalékkal csökkent. Az álláskeresők 14 százaléka pályakezdő volt. Szeptemberben 63 800 álláskereső még nem töltötte be a 25. életévét, 97 500-an viszont elmúltak 50 évesek.

A foglalkoztatók 162 ezer álláslehetőséget hirdettek szeptemberben, ebből 80 ezer maradt betöltetlen. A hivatal jelentése szerint szeptemberben országosan 1952 embert érintett csoportos létszámleépítés, 1300-at közülük Komárom-Esztergom megyében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top