Aktuális

Betörőt fogott a szomszéd

Kedves kolléganőm a héten délelőtt otthon tevékenykedett. Egyszer csak hallotta, hogy a szomszédjához, aki egy idős néni, hangosan kopog egy férfi, majd erőszakosan követeli, engedje be...

Lábát az ajtórésbe csúsztatta, és szabályosan nyomult be az ajtón, maga előtt tolva a nénit. Közben folyamatosan, nagy hangon beszélt!
Kolléganőm megijedt, rögtön tudta, valami nem stimmel, de nem tudta, mit csináljon. Kimenni nem mert,mert alapvetően kicsit félős… de tétlenül se nézhette, hogy az idős nénihez betörnek… mert akkor már egyértelmű volt, hogy ez bizony betörés lesz.
A kicsit sötét bőrű férfi azt állította, a vízművektől jött, de papír nem volt nála, a lépcsőházban sem hirdettek leolvasást, ahogy ez szokás, a néni mégis gyanútlanul beengedte.
A hangoskodó férfi elzavarta a nénit a fürdőbe, és engedtette vele a vizet… biztatta, hogy még jobban nyissa meg… csak úgy zubogott… közben a résnyire nyitva hagyott ajtón a társa, egy nő, besiklott a lakásba, és feldúlta a nagyszobát (mint utóbb kiderült).
Kolléganőm eközben a kukucskálóra tapadva azonnal telefonált a párjának, aki késlekedés nélkül hívta a rendőröket….

Hogy mi lett a vége? Tudd meg Kiss Emese blogjáról!

Betörőt fogott a szomszéd

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top