Aktuális

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

Putyin dzsúdózott, Obama utazgatott két egyetem között. De vajon kit zártak ki vandalizmus miatt egy diákklubból?

1. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke

A Columbia Universityn szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon, majd 1983-ban Chicagóba költözött, ahol közösségszervezőként alacsony jövedelmű családokon igyekezett segíteni. Mielőtt 1988-ban a Harvardra ment volna jogot tanulni, spirituális utazásra indult a Trinity United Church of Christtal, majd Kenyába vette útját, hogy megismerje rokonait. A Columbia University előtti időszakról terjedt el róla, hogy az Occidental College-en rendesen belecsapott a lecsóba, alkoholizálás, marihuána, kokain is akadt a repertoárjában. Ahogy ő mesélte, mindez az önmaga keresésének útjához tartozott.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

2. Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke

Putyin élete természetesen nagyon titkos, neki nem kerülnek elő a múltjából olyan kínosnak mondható részletek, mint Obamánál, hogy mondjuk gyanús fehér porokat szívott volna fel bármelyik orrlyukán keresztül. Annyit tudni az ő viharos egyetemi éveiről, hogy dzsúdózott, ami önmagában véve remek dolog. A Leningrádi Állami Egyetemen szerzett jogi diplomát, ez idő alatt már belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába. A diploma után egyenesen az államvédelmi bizottsághoz vezetett az útja. Az itt folytatott tevékenységével már kivívta a külföldi titkos ügynökségek érdeklődését. Majdnem egy évtizedig dolgozott ennél a szervezetnél, és ahogy elnézzük, nála kimaradt az életkezdési válság kérdésköre: a húszas éveiben sem volt egy szemernyi kétsége sem afelől, hogy merre visz az útja.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

3. Angela Merkel, az első női kancellár Németországban

Első férjével, Ulrichhal 20 évesen találkozott az egyetemen, 23 évesen pedig hozzá is ment. Míg az egyetemre jártak, egy 10 négyzetméteres szobában laktak, lakótársakkal körülvéve, folyosón lévő vécével és fürdővel. Ennek a házasságnak öt év múlva vége szakadt, Angela váratlanul összepakolt és elköltözött. Állítólag azóta sem látták egymást, a férj is és Merkel is újraházasodott. Az egyetemi évekből még annyi rendkívül fontos információt is megtudhatunk, hogy folyton meggyszörpöt ivott vodkával.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

4. Bassár el-Aszad, Szíria elnöke

Aszad a húszas éveit leginkább tanulással töltötte, orvosnak készül a damaszkuszi egyetemen. Ekkoriban a damaszkuszi katonai kórházban töltötte gyakorlatát, és esze ágában sem volt politikai pályára lépni. Bátyja következett volna a szíriai elnökök sorában, megörökölve a címet apjuktól, ám ő egy tragikus balesetben elhunyt, mielőtt a tisztséget betölthette volna. Így nem maradt más hátra, Aszadnak fel kellett adnia orvosi álmait és elnökké válni.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

5. Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke

Netanjahu már 20 éves kora előtt tudta, mit akar: csatlakozott az izraeli hadsereghez, az elit felderítési egységhez. Miután számos bevetésen részt vett, megsebesült, emiatt otthagyta a hadsereget és Amerikába ment tanulni. Építészként és közgazdászként került ki az iskolapadból. Innen a terrorizmus elleni küzdelemhez bátyja tragikus halála vezette, aki egy terrorista támadás során vesztette életét.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

6. David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke

Az Oxfordi Egyetemen már politikusnak készült, kitüntetéses diplomát szerzett ott filozófiából, politikatudományból és közgazdaságtanból. Rögtön utána pedig a Konzervatív Pártban kezdett el dolgozni. Szinte mesébe illő politikai karrierjét csupán indulatkezelési problémái árnyékolják be: még az egyetem alatt tagja volt a Bullingdon klubnak, ahol alkoholizása és rossz magaviselete miatt tett szert rossz hírnévre. Ez aztán odáig fajult, hogy vandalizmus miatt ki is zárták a klubból, pedig hírhedten mulatozós és csínytevő tagokkal volt tele.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

7. Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője

Nemcsak a jelenét, de a múltját is misztérium lengi körbe. Még a születési dátumában sem lehetünk biztosak: állítólag szimbolikus okokból választotta magának az 1982-es születési évet. Egyetlen olyan fénykép van róla, amin tudni lehet az életkorát: 11 évesen a szakácsuk fotózta le őt. Már a húszas éveiben a Koreai Néphadseregben találta magát, nyilván apja, Kim Dzsongil hatásának köszönhetően. Amikor apja egészsége megroppant, ő már tábornoki rangban volt, és persze megörökölte az ország irányítását is.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

8. Hszi Csing-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke

Jövője apja – aki a Kínai Kommunista Párt alapítója – miatt szinte kőbe volt vésve, már 13 évesen csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. Tizenévesen vidéken élt, a parasztok életét élte és tanult, leginkább azért, mert az apja épp kegyvesztetté vált akkoriban, és száműzték az egész családot. Ezek után ment csak egyetemre, ahol vegyészmérnöki diplomát, majd marxizmusból is végzettséget szerzett. 18 éves korában KISZ-titkár, 21 éves korában párttag, majd egy termelőbrigád párttitkára lett, de a földművelést egészen 22 éves koráig folytatta.

Mit műveltek a világ vezetői huszonévesen?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top