Aktuális

Sok napsütéssel búcsúzik a szeptember

Október elsején, szerdán akár 24 fokot is mérhetünk.

Kedden a párásság, ködfoltok megszűnése után felhőtlen vagy derült, csapadékmentes idő lesz. A leghidegebb órákban 4-12 fok lehet. Nappal 19-23 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, október elsején észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de a déli tájakon még többórás napsütésre lehet számítani. Késő délutántól kisebb eső, zápor előfordulhat. A minimum-hőmérséklet 5-13, a maximum-hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Csütörtökön a nap első részében erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozik, csökken a felhőzet, és az ország északnyugati felén délután már hosszabb időre is kisüt a nap. Elszórtan eső, zápor kialakulhat. A Dunántúlon és északkeleten megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 10-15 fok lehet. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő.

Pénteken általában több órára kisüt a nap, de főként délen még előfordulhat zápor. Éjszaka párássá válik a levegő, foltokban köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-12, a legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között alakul.

Szombaton a pára, köd megszűnése után változóan felhős ég mellett többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. A minimum-hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű, a nappali maximumok 14-19 fok között alakulnak.

Vasárnap is többórás napsütésre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 3-10 fok lehet, nappal 13-18 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top