Ahogy megszólal az ebédlőben a zene, a lányok dalra fakadnak, és elindul kezük, lábuk, mozdul a csípőjük. Beyoncé és Alicia Keys nagy kedvencek, már a másnapi záróbuli hangulata érződik a levegőben. Szinte mindannyian szeretnek táncolni: hip-hopoznak, hastáncolnak, cigánytáncolnak, versenytáncolnak, néptáncolnak… “Van egyáltalán valaki, aki nem táncol?” – kérdezem tőlük, nem szabadulva a sztereotípiától, mire egy lány a sarokban jelentkezik, hogy neki falába van. “Nem is! Láttam, hogy táncoltál!” – pirít rá nevetve a barátnője.
Nem beszédtéma
Ilyen a Buvero tábor – a buvero romani nyelven kagylót jelent, és a jó kommunikáció, a pozitív kapcsolatok és a nőiség erejét jelképezi. A tábor két hétre gyűjtött össze huszonnégy, 16–26 éves korú cigány lányt az ország minden részéről, hogy megismertesse velük a roma történelmet, kultúrát, mindazt, ami az iskolai tananyagból kimarad, és sok cigány családban sem beszédtéma. Ezenfelül elméleti és gyakorlati média-alapismeretekkel (romák ábrázolása a médiában, interjúkészítés, kamerakezelés, vágás) is ellátják őket, amely útravalónak bőséges, és akár jó kiindulópont egy jövőbeli médiapályához.
A hattagú csapatok mindegyike rövidfilmet is forgatott, ők maguk készítették elő, majd vágták meg a saját videoriportjukat az általuk választott, társadalmilag aktuális, fontos témáról. A legjobbakat októberben Berlinben mutatják be. Az egyik film a holokauszt alatt a Székesfehérvár melletti Grábler-tóba lőtt romáknak állít emléket. A másik csoport egy olyan rasszista férfiről forgatott, akit egy vallásos roma közösség térített meg, és fogadott be. A harmadik kisfilm egy hétköznapi, megtörtént esetet dolgoz fel: a rászoruló cigány nő, a sorban állók nagy csodálkozására, jelzi a pénztárosnőnek, hogy az elfelejtette beütni a sütőport. A negyedik csoport Miskolcra utazott a “számozott utcák” miatti tüntetések idején.
A neheze ezután jön
A cél világos: ha már megvan a bátorságuk, hogy felvállalják magukat, meglesznek az eszközeik, hogy meg is mutassák, hogy hallassák a hangjukat. Feltéve, ha hagyják nekik, és lesz lehetőségük, szerencséjük, kitartásuk hozzá a továbbiakban is. A táborban az egyik legfelemelőbb érzés, hogy a lányok úgy érzik, cigányságuk számukra nemhogy nem stigma, hanem egyfajta misszió: szeretnék az ott szerzett ismereteket továbbadni. “A többieket akarom biztatni, hogy menjenek, tanuljanak, harcoljanak, nincs olyan akadály, amit nem lehet leküzdeni” – mondja Edit forradalmi hévvel. Másrészt szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy itt vannak: “ezáltal ki tudunk törni, át tudjuk formálni azt a képet, ami eddig kialakult rólunk, és helyette pozitív képet tudunk alkotni.”
Felbátorodtak a táborban, ezt kimondatlanul is lehet érezni. Elmesélik, hogy a Buvero segített nekik abban, hogy megerősödjenek, kiteljesedjenek és büszkén vállalják a cigányságukat, bármit hozzon is az élet. Többen kedvet kaptak ahhoz is, hogy romani nyelvet tanuljanak. A felszabadultság egy egészen hétköznapi dologban is megmutatkozott: a tábor kitalálója és lelke, a Romédia Alapítvány vezetője, Bársony Kata meséli, hogy a tábor elején a lányok még kiöltöztek, gondosan fésült frizurákkal, tökéletes sminkben jártak. Ahogy közelebb kerültek egymáshoz és megbarátkoztak, úgy lettek kicsit kócosabbak a hajak, nem kellett már annyi festék sem, és a mackónadrág is elég jó volt.
Ugyanakkor az egyik, ha nem a legnehezebb feladat, amelyről Kata beszél: fenntartani bennük a lelkesedést, önbizalmat a táboron kívül is, ahol naponta akár többször is szembesülnek előítéletekkel, azokkal az akadályokkal, amelyek csak azért tornyosulnak előttük, mert cigánynak születtek. Erre az egyik leghétköznapibb példa, hogy a boltban követik őket. A 17 éves erdőhorváti Gulyás Brigitta szőke haja, kék szeme, fehér bőre láttán általában kikerekednek a szemek, amikor megtudják, hogy cigány. “Büszkén vállalom. Sokszor megkaptam, hogy cigány vagyok. Nem reagálok, mindenki azt gondol, amit akar. Különben is: bizonyítani fogunk, mi is végzünk egyetemet, és lesz diplománk.”
Sok jó ember kis helyen
Az első tábort tavaly rendezték, akkor még tizenöt lánnyal. Bársony Kata évekig tervezte, szervezte, mire valóra válhatott az álma, amelyhez kiváló filmes-televíziós szakembereket, újságírókat nyert meg. Segítségükkel a lányok végig tudják gondolni, meg tudják fogalmazni mindazt, amit közölnének a világgal magukról, a cigányságról. Egyáltalán: olyan közegbe kerülnek, ahol téma és érték lehet a cigányság.
Az egész országból jöttek a lányok, akik között van tizenhat éves gimnazista, gyógypedagógiát, jogot, szociológiát, antropológiát hallgató egyetemista és közigazgatásban dolgozó anyuka is. A tizenkilenc éves Barbarát, akit gyerekként örökbe fogadtak, az ELTE szociális munka szakára vették fel, roma gyerekekkel szeretne foglalkozni. A szintén tizenkilenc éves Petrovics Roxána pszichológusként autista gyerekekkel foglalkozna. Egy másik lány nemzetközi tanulmányokat folytat, és a főiskolán is érzi, hogy távolságot tartanak tőle, “csodabogárnak” nézik. Szervezett már vitaszínházat a toleranciáról és az előítéletekről, ahol megélt helyzeteket mutattak meg romák és nem romák, hallgatók és tanárok előtt. A tábor inspirációt adott neki, már saját dokumentumfilmen gondolkodik. Melinda 22 éves, Szabolcs megyéből jött. Az ELTE-n a társadalmi tanulmányok szak után antropológiát és nyelvészetet szeretne tanulni, és utána még a CEU-ra is járna. Nagymamája, édesanyja értelmiségiek: a nagymama alapította az első cigány nyelvű óvodát Hodászon. Ő Melinda példaképe. A lány beszéli a cigány nyelvet, “ez az első anyanyelvem, csak óvodában kezdtem el magyarul tanulni” – mondja büszkén, és büszkeségből szerencsére itt most nincs hiány.
Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs
Nőként kezdett új életet Németországban a megasztáros Szecsődi Kari
Sztárok, akik a nagyszüleiket vitték a vörös szőnyegre
Eloszlatjuk a leggyakoribb tévhiteket a hajfestésről
Nagyon nehézkes természetűek ezek a csillagjegyek
Ezt az alsóneműt három országban is betiltották
Drámai baleset a Richter Cirkusz előadásán: megsérült a motoros akrobata a Halálgömbben
