Aktuális

4 év után miniszterekkel indult újra a melegfelvonulás Belgrádban

A 2010-es felvonuláson 150 ember megsérült, ezért egy ideig a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva betiltották a rendezvényt. A sétát, amin nagykövetek és miniszterek vettek részt, ezúttal több ezer rendőr felügyelte, a város központját lezárták. Idén el lehet mondani, hogy az esemény jelentősebb incidens nélkül zajlott.

Négy év után vasárnap újra megrendezhették a belgrádi melegfelvonulást, a becslések szerint 1500-2000 ember vett részt rajta. A szerb kormány és a belgrádi városi képviselő-testület épülete közötti néhány száz méteres sétához több nagykövet, miniszter, parlamenti képviselő és Belgrád polgármestere is csatlakozott.

Aleksandar Vucic kormányfő pénteken kijelentette, hogy nem vesz részt a büszkeségnapi sétán, ugyanakkor hozzátette: szigorú büntetést kapnak azok, akik veszélyeztetik a felvonulást.
   

4 év után miniszterekkel indult újra a melegfelvonulás Belgrádban

Tiltakoztak, megverték, letartóztatták

A leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális közösség büszkeségnapi felvonulása ellen a szerb ortodox egyház és több jobboldali szervezet is tiltakozott. A szerb ortodox egyház feje, Irinej pátriárka néhány napja a pedofíliához és a vérfertőzéshez hasonlította a homoszexualitást. Az Európai Unió viszont azt várta el a nyugat-balkáni országtól, hogy a rendezvény békés megszervezésével bizonyítsa, tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat. 
    

A szélsőséges jobboldali szervezetek fenyegetései miatt több mint hétezer rendőr, rohamrendőr, valamint a különleges egység tagjai védték a rendezvényt, emellett a város központjában több helyen is vízágyúkat helyeztek készenlétbe.
 Több gyanús személyt előállítottak, egy fegyverrel fenyegető férfit pedig őrizetbe vettek.

A rohamrendőrök megverték a miniszterelnök testvérét és az őt védő testőröket, mert ők akár erőszak árán is, de át akartak haladni az egyik lezárt utcán. Az egyik csomópontnál az ellentüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket, máshol pedig futballszurkolók kiabáltak sértő megjegyzéseket a védelmet ellátó egységeknek.
   

Korábban még törékenyebb volt a béke

Az utóbbi években a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben. A felvonulás résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották biztonsági megfontolásokból. A következő évben sikerült megtartani a rendezvényt, de a szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsebesültek. 
    

4 év után miniszterekkel indult újra a melegfelvonulás Belgrádban

A szélsőjobboldali Dveri mozgalom Belgrád központjában tiltakozó felvonulást tartott szombaton. A tüntetést a szervezők közlése szerint nem az LMBT-közösség ellen szervezték, hanem azon aktivisták ellen, akik “az iskolákba be akarják juttatni ideológiájukat, amivel azt érnék el, hogy ne a családi értékek jelentsék a legnagyobb értéket Szerbiában”. 
    

A homofóbia még mindig széles körben elterjedt és elfogadott magatartás a balkáni országokban. Szeptember elején egy német LMBT-aktivistát vertek meg Belgrádban, azóta sem derült ki, hogy szexuális hovatartozása vagy nemzetisége miatt támadták-e meg a fiatal férfit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top