Aktuális

Elévülhetetlenek lesznek a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények?

A büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi a Fidesz, de a jogszabály nem lesz visszamenőleges hatályú.

Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke hangsúlyozta: a Sipos-ügy irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető. A Btk. szigorítási javaslatáról a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaz a parlament, így a köztársasági elnök még az idén kihirdetheti a változást.

Az indítvány a Btk. nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről szóló fejezetével összefüggésben kizárná azoknak a bűncselekmények az elévülését, amiket 18. életévüket be nem töltött emberek sérelmére követnek el, és a büntetési tételük felső határa több mint 5 év. Ugyanez vonatkozna azon súlyosabb minősítést megalapozó esetekre, amikor az elkövező hozzátartozója, nevelője a sértettnek, vagy bármilyen hatalmi vagy befolyási viszonyban áll vele. A szigorítás alá esne a gyermekprostitúció kihasználása és a gyermekpornográfia minden esete, függetlenül a büntetési tételtől.

A jogszabálynak viszont nem lesz visszamenőleges hatálya, így többek között a 444.hu által feltárt ügyre sem vonatkozik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top