Aktuális

Nem elég, hogy nem jelentenek be, most már hitelt sem kapsz

Jövőre csak akkora hitelt lehet felvenni, amelynek törlesztőrészlete arányos a jövedelemmel. Mi lesz így azokkal, akik a fizetésük egy részét vagy egészét feketén kapják?

Tegnap jelent meg a jegybank rendelete a Magyar Közlönyben – az új szabály, ami a felvehető hitelt a fizetéshez képest hivatalosan is maximálja, a kétszázezer forintnál magasabb hitelekre vonatkozik. Kivétel kevés van, egyik például a diákhitel, vagy az a helyzet, amikor az adósságot valaki örökli. Tegyük fel, hogy az elhunyt családtagom után aránytalanul magas hitel és havi törlesztőrészlet marad rám. Sajnos a törvény nem méltányos, hiába nem én vettem fel azt a hitelt, aminek a visszafizetésére köteleznek.

“(…) az új hitel terhei mellett figyelembe kell venni az ügyfél minden fennálló hiteléhez kapcsolódó törlesztési terhét, rendelkezésre álló jövedelemként pedig csak az igazolt, legális nettó jövedelem (munkabér, nyugdíj, családi pótlék, stb.) számítható be. Ez egyértelműen ösztönözheti a gazdaság fehéredését is, hiszen a jövőben csak a bevallott, legális jövedelem mellett lehet hitelt felvenni” – olvasható a Péncentrum honlapján, de az utolsó mondat megint csak érthetetlen. A munkáltatók azért jelentenek majd be több embert, illetve magasabb bérre, mert szegény alkalmazottak csak így tudnak hitelhez jutni? “Mi közöm nekem ehhez?” – vonják majd meg a vállukat szerintem, de lehet, hogy tévedek, és a legtöbb munkáltató a saját anyagi érdeke helyett az empátiáját helyezi majd előtérbe… életszerű. A gazdaság véletlenül nem akkor fog kifehéredni, ha a munkáltatók ki tudják fizetni a tényleges jövedelem utáni terheket, vagy (rosszabb esetben) ha az állam brutális ellenőrzéseket és szankciókat vezet be?

Nem elég, hogy nem jelentenek be, most már hitelt sem kapsz

Ha mindenkit bejelentenének

A legális munkaerő itthon drága “mulatság”. Az egyik korábbi interjúalanyom, aki három éttermet működtet a belvárosban, bizalmas információként elmondta, hogy bezárhatnák az összeset, ha mindenkit legálisan bejelentenének, és ha nem lenne semmilyen rejtett bevételük. Hacsak nem akarnának két-háromszorosára emelni minden árat. A munkavállaló meg… Ha valahol munkát kap, legtöbbször boldog, hogy van egyáltalán bármilyen keresete, és nem töri a fejét a holnapon – kiszolgáltatott helyzetében sajnos nem teheti meg.

Fék

Világos, hogy a rendeletnek nem titkolt szándéka megvédeni az embereket attól, hogy eladósodjanak. Egy olyan országban, ahol mindenki annyit keres papíron, mint a valóságban, nem is lenne talán ezzel semmi baj. De Magyarországon? Ahol az építőiparban és a vendéglátóiparban például alig akad ember, aki legálisan dolgozik, és gyakran az egyéni vállalkozók, szolgáltatók (fodrász, nyelvtanár, vízvezeték-szerelő) is rákényszerülnek, hogy kiskapukat használjanak. Ami az utóbbi csoportot illeti, nem kétlem, hogy vannak, akik akkor is jól élnének, ha magasabb jövedelmet vallanának be, de a legtöbb ember egyszerűen rá van szorulva a stiklikre, ha azt akarja, hogy értelme legyen a munkájának. Ez persze semmiképpen nem jó, és nem is támogatható, de az okokat látni kell. Na, ők sem vehetnek fel jövőre hitelt. Maradnak az illegális, méregdrága kölcsönök. Megvédi az állam őket az eladósodástól, vagyis saját maguktól… de attól, hogy nincs esélyük egyről a kettőre jutni, ki védi meg őket?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top