Aktuális

Sokat akarsz keresni? Ne jogásznak tanulj, hanem mérnöknek!

Míg a legtöbben jogásznak vagy betegápolónak tanulnak, addig az álláspiacon mérnökökre és ügyfélszolgálati munkatársakra van leginkább szükség.

Idén szeptemberben több mint hetvenezer diák kezdett tanulni a felsőoktatásban. Az idei évben a turizmus és vendéglátás, a kereskedelem és marketing, az anglisztika valamint a pénzügy és számvitel szakok voltak a legnépszerűbbek, a legtöbben pedig gazdálkodási és menedzsment, jogász, gépészmérnök, mérnökinformatikus valamint ápolás és betegellátás szakokra nyertek felvételt. Ám nem biztos, hogy jól döntöttek.

“Minden évben vannak divatos szakok a felvételizők körében, amelyekre annak ellenére nagy a túljelentkezés, hogy az álláspiac ezeken a területeken már telített.  A fiatalok a legtöbb esetben nem mérlegelik a jelentkezésnél, hogy tanulmányaik befejezése után az általuk kiválasztott szakon szerzett diplomával mekkora eséllyel indulnak majd az álláspiacon” – mondja Martis István, a Profession.hu állásközvetítő portál vezetője.

Azok, akik mérnöki valamint programozói fejlesztői pályára készülnek, nagyobb eséllyel találnak majd munkát az álláspiacon, ugyanis a mérnöki állások vannak többségben, míg jogászt például szinte alig keresnek. Az ápolás és betegellátás, valamint a gazdálkodási és menedzsment szakokon végző hallgatók sincsenek jó helyzetben a meghirdetett állásajánlatok számát illetően, ügyfélszolgálati munkatársakra, termékfejlesztőkre, valamint szakmai asszisztensekre viszont nagy szükség van.

A siker persze nem feltétlen mennyiségi kérdés: az igazi tehetség – ha minden igaz – utat talál magának. Arról nem beszélve, hogy szakot váltani még mindig lehet…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top