Aktuális

Három év eltiltás a szarvasgombás pesto gyártójának

Másfél millió forint bírság megfizetésére kötelezte, kistermelői regisztrációját törölte, és három évre eltiltotta a tevékenység gyakorlásától a hatóság azt a kistermelőt, aki a botulizmusfertőzést okozta – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A járványügyi nyomozás kiderítette, hogy a botulizmus megbetegedésért a Keksz Zsolt egri kistermelő által gyártott termék tehető felelőssé, a határozat nem jogerős – áll a közleményben. Azt is megjegyzik ugyanakkor, hogy a megbetegedést okozó termékekkel azonos tételek vizsgálatára nem volt lehetőség – mivel a termékeket elfogyasztották, az érintett tételeket pedig a nyomon követési rendszer hiánya miatt nem lehetett felderíteni. A megvizsgált más tételekből és egyéb termékkörből származó, összesen 119 késztermék és 7 fűszer esetében a botulizmusért felelős baktérium vagy annak toxinja nem volt kimutatható.

A Nébih közleménye kiemeli: a pesto előállításához használt technológia nem volt megfelelő, mert a botulizmusért felelős spórák túlélését nem akadályozta meg, mivel azokat csak 120 fok fölött, magas nyomáson lehet elpusztítani. A hatósági vizsgálat feltárta, hogy a kistermelő számos, a kistermelőkre vonatkozó élelmiszer-biztonságot garantáló jogszabályt is megszegett, például jelölése is több ponton hibás volt, amivel megtévesztette a fogyasztókat.

A kór
Az élelmiszerrel a szervezetbe jutott baktériumméreg 6-36 óra múlva, de akár 10 nap múlva is különböző idegrendszeri tüneteket okoz. A betegség orvosi ellátás nélkül a végső szakaszában a légzés, szívműködés leállásával jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top