Rezes Judit: “Soha nem választottam jófiúkat”

Hogy választottad tizennégy évesen a táncművészeti középiskolát?
Volt egy barátnőm, aki egy évvel idősebb volt nálam, és aki akkor már abba a suliba járt. Ő mesélt róla, milyen fantasztikus hely.

Nem féltél az ország másik végébe költözni, távol a szüleidtől?
Eredetileg úgy képzeltem, az iskola elvégzése után visszaköltözöm anyuékhoz. Persze már egy év után tisztában voltam vele, hogy ez nem így lesz.

Önállóbb lettél a kollégiumi élettől?
Bizonyos szempontból igen, másból meg nem. Amikor a főiskola elvégzése után, huszonvalahány éves koromban saját lakásom lett, akkor fizettem be életem első csekkjét. A kollégiumi élet zárt burok, ami megvéd sok mindentől. De akkoriban nem gondolkodtam rajta, mennyire vagyok önálló. A lényeg az volt, hogy azt csinálhattam, amit nagyon szerettem.

A Színművészetire harmadszorra vettek fel. Könnyebb szerinted annak, akinek nincs más, akinek nem kell vacillálnia, hogy a táncot vagy a színészetet akarja-e jobban?
Én akkorra a táncot már olyan megoldásnak láttam, ami nekem nem volt elég. Már nem éreztem benne boldognak magam.

Mi nem stimmelt?
Rájöttem, hogy nem leszek benne a legjobb. Tizennégy évesen iszonyú késő elkezdeni ahhoz, hogy nagy dolgokat tudjon az ember létrehozni a testével. Felmerült bennem a kortárs tánc, mint lehetőség, vagy hogy külföldre menjek, de ahhoz meg nem voltam elég kalandvágyó. Valószínű, hogy akkor a tánc engem már nem érdekelt annyira. A színészetben jóval inkább magamat láttam viszont.

Más lelki alkat kell a tánchoz és a színészethez?
Több dolgot meg tudok fogalmazni színészként, mint táncosként.

Szavakkal?
Nem muszáj egy előadásban feltétlenül beszélni. Fontosak a szavak, de inkább a színészi játékról beszélek.

A Szombat Esti Lázban színészként táncoltál vagy táncosként?
Úristen, milyen nehezeket kérdezel. Azt hiszem, nem színészként voltam jelen, hanem azzal a hozzáállással folytattam, amilyen valaha táncosként voltam.

Civilben is úgy tartod magad, mint egy táncos? Soha nem ülsz csúnyán?
Már hogyne tudnának a táncosok csúnyán ülni, ne viccelj! Szétteszik a lábukat, meg ilyenek. Ha olyan környezetben vagyok, akkor tudatosan figyelek rá, és használom a testemet, mindössze erről van szó. Emlékszem, ahogy egyik tanárunk mutatott egy lépést, és tartotta a pózt, majd amikor vége volt, összegörnyedt úgy, ahogyan civilben létezett. Szerintem ez a jellemző.

A Fekete hattyú tetszett?
Nem láttam. Félek mindig a táncos filmektől, mert nagyon kiábrándító látni, ha egy színész el akarja hitetni, hogy táncos, miközben rögtön le lehet venni, hogy nem az.

Nem ez a színészet lényege? Eljátszani valamit, ami nem vagy?
Dehogynem. De akkor higgyem is el.

Az egyik legjobb magyar színház egyik legtöbbet foglalkoztatott színészeként idegesít, hogy a sajtó állandóan mint Szabó Győző kedvesét emleget?
Erre mit mondjak? Persze, hogy idegesít, de sokat nem tudok tenni ellene. Szerintem ez már így marad. Emlékszem, amikor annak idején hallottam Bereczki Zolit, aki a főiskolán osztálytársam volt, arról panaszkodni, mennyire elege van abból, hogy Szinetár Dóra kedveseként emlegetik. Úgy gondoltam, biztosan túloz. Később a saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy igenis, van az a szint, amikor az embernek elege lesz.

Sokat elmond szerinted valakiről, hogy ki a párja? Ha valaki tud néhány dolgot róla, abból ki tudja következtetni, hogy te körülbelül milyen lehetsz?
Elképzelhető. Én visszamenőleg úgy látom, hogy soha nem választottam egyszerű, jól nevelt fiúkat.

Te az vagy?
Én alapvetően, azt hiszem, jó kislány vagyok.

De ha tényleg az lennél, akkor nem jófiúkat kéne választanod?
Ezt nem érti szegény anyám sem. Viccesen ő mesélte, hogy valamelyik internetes oldalon olvasott egy hozzászólást, miszerint “Rezes Judit mindenben tökéletes, kivéve Szabó Győzőt”.

Könnyen elfogadta őt az édesanyád?
Máig megvannak a harcaik egymással.

Miért adtál neki szerenádot a negyvenedik születésnapján?
Egyrészt, mert én is szerettem volna egyszer szerenádot kapni, másrészt, mert nem tudtam mit venni neki. És azt gondoltam, ez elég ütős lesz. Nem úgy sült el egyébként, ahogy szerettem volna, mert otthon, az erkély alatt akartam csinálni, de pont akkor mentünk le pár napra a Balatonra a barátainkkal. Addigra viszont már annyira beleszerettem az ötletbe, hogy így is megcsináltam.

A szerepcsere tetszett meg benne?
Nem. Hanem, hogy jó az ötlet. Megszerveztem, Keresztes Tomi barátom harmonikázott, ők is éppen akkor voltak lent a Balatonon.

Ezek szerint nézőid is voltak?
Erre mondom, hogy nem pontosan úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ráadásul akkor már egy éve otthon voltam a fiammal, úgyhogy nem volt már bennem színpadi rutin. Elképesztő, mennyire izgultam. Elcsuklott a hangom, és az egyik sort el is rontottam, bár ők nem vették észre.

A gyereken sokat gondolkodtál?
Sokáig nem álltam rá készen. Bár, ami azt illeti, amikor kilenc évvel ezelőtt megszületett a bátyáméknál a nagyobbik, akkor éreztem meg, hogy mindenképpen akarok gyereket. De jó ideig még nagyon komolytalannak éreztem magam hozzá. Attól, hogy tizennégy évesen elkerültem otthonról, nagyon későn nőttem csak fel. Maga az iskola is olyan volt, hogy ott egyetlen dologra koncentráltunk, csak a táncról szólt minden. Ez lehetett az oka, hogy sokáig nem tudtam magamban a gyerek kérdését hová tenni. Amikor pedig már akartuk, akkor várnunk kellett pár évet rá, hogy megérkezzen.

A közös tánc során tudtatok meg bármi újat egymásról?
Hát, hogy a táncban sem könnyű vele, ahogy szerintem velem sem.

Túlságosan tudjátok mind a ketten, mit akartok, és nem enged egyikőtök sem?
Igen. A partnereinkkel másképp beszéltünk, mint egymással.

Velük viselkedni kellett?
Persze, de egy idő után már Lehoczkyval is sokat vitatkoztunk.

Kezdtetek közelebb kerülni egymáshoz.
Nagyon tetszett egyébként Győző hozzáállása. Úgy láttam, egyre jobban akarta, behúzta ez az egész, és számomra egyre meglepőbb dolgokat csinált. Olyan dolgok is jól álltak neki, amikről ő maga nem biztos, hogy úgy vélte, neki valók.

Igaza volt azoknak, akik azt mondták, könnyű volt neked nyerni, hiszen táncos voltál?
A versenytánc egészen más, mint a kortárs vagy a balett, a mozdulatok is mások. Amíg a balettban az a lényeg, hogy húzd ki magad, húzd be a fenekedet és nyújtsd ki a mellkasodat, addig itt összevissza kell magad csavarni. Az is új volt, hogy ilyen szinten együtt kell létezni a partnerrel. Ráadásul, amikor megnéztük a profik videóit, bennem végig az volt, így kellene ezt csinálni, és hol vagyok én ehhez képest!

Mert ha nem tudsz a legjobb lenni, akkor nincs az egésznek semmi értelme?
Igyekszem azért erről a hozzáállásról leszokni, mert nagyon fárasztó, én pedig meglehetősen lusta vagyok. Próbáltam annak is örülni, ha sikerült egy mozdulatot úgy megcsinálni, ami legalább olyasmi volt, ahogy annak ki kell néznie.

Volt valaha olyan érzésed, hogy vidéki lányként bizonyítanod kell a fővárosban?
Nekem egész másfajta szorongásaim voltak. Nem az számított, honnan jöttem.

Nem voltál túl magas a baletthoz?
Az egyik tanárom mindig azzal biztatott, hogy külföldön a magas táncosnők vannak divatban. De soha nem éreztem vágyat arra, hogy külföldön éljek. Pár hónapra elmenni talán érdekelne, de hogy örökre? Kizárt dolog.

Olyan érzésem van, mintha te mindig csak úgy belecsöppennél helyzetekbe, de ha már ott vagy, kihozod belőle a legjobbat, és esetleg meg is nyered.
Általában úgy is érzem magam. A Szombat Esti Lázba például abszolút belecsöppentem, Győző révén.

Amikor a Katonába kerültél, nem volt félelmetes?
Dehogynem. Nagyon sokáig ott volt bennem a kétely, hogy tehetséges vagyok-e, és jogosan vagyok-e itt. De hiába mondják el neked akárhányszor, amíg te nem hiszed el magadról, hogy ott a helyed, addig visszatartanak a szorongásaid.