Aktuális

Döntöttek a 3-as metró sorsáról

A Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén döntött a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, valamint arról, hogy felkérik a BKV Zrt.-t a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására.

 A testület a javaslat elfogadásával deklarálta a beruházás “végrehajtásának prioritását”, valamint döntöttek arról is, hogy a kormány határozatával összhangban felkérik a BKV Zrt.-t a 3-as metróvonal járműparkjának felújítására vonatkozó tender kiírására. Ebben az előterjesztés szerint folyamatosan együtt kell majd működnie a fővárosi önkormányzattal és a BKK Zrt.-vel.

A közgyűlés hétfői döntésével felhatalmazta a főpolgármestert a hitelfelvételhez szükséges minden előkészítés és tárgyalás lefolytatására, továbbá arra, hogy a 3-as metró járműparkjának felújítását szolgáló finanszírozási konstrukciót és a szükséges garanciális feltételrendszert a nemzeti fejlesztési miniszterrel egyeztesse és a döntéshez szükséges javaslatokat terjessze a testület elé.

A testület az előterjesztést 28 igen és 2 nem szavazat ellenében fogadta el, a Fidesz mellett az MSZP és a Jobbik is támogatta a javaslatot, kizárólag az Együtt–PM független képviselői voksoltak nemmel.

További cikkek a témában:

Döntöttek a 3-as metró sorsáról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top