Aktuális

Hogyan ismerhető fel egy hamisítvány?

Mi mindent hamisítanak? Ki vesz ma hamisítványt? Hogyan lehet felismerni a kamutárgyakat? Ezekről a témákról is beszélgethetünk idén a Civil Szigeten.

Étel, ital, zene, ruha, diploma: mindent, de mindent hamisítanak. Kivéve egyetlen dolgot, ám hogy mi az, azt most nem árulhatjuk el. Kiderül jövő héten, a Sziget Fesztiválon, ha benéztek a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület sátrába, és részt vesztek a kvízjátékon.

“A lehető legszélesebb körben szeretnénk bemutatni a hamisítást és annak következményeit – mondja a szervezet munkatársa. – Nem száraz tényeket közlünk, hanem szemléltetjük, milyen következményekkel, és esetenként előzményekkel jár egy-egy hamis termék megvásárlása.
Láthatunk veszélyes gyerekjátékot, zárlatos pirítóst, olvadó hajszárítót, hamis napszemüveget, gumiabroncsot – lesznek köztük igazán érdekes és meglepő darabok is. Sajnos vagy szerencsére, széles körben tudunk példákat hozni és bemutatni. Az a célunk, hogy a fiatalokat a különösen érdeklő és érintő témákat vessünk fel és megmutassuk a megoldási lehetőségeket is.”
A testület egész évben azért küzd, hogy az egészséget és testi épséget veszélyeztető termékek kiszoruljanak a piacról. Fellép a szellemitulajdon-jogok védelmében, igyekszik hatékonyabbá tenni a jogsértések elleni küzdelmet és megakadályozni a hamisításból származó illegális jövedelmek bűncselekményekbe való visszaforgatását.

A HENT tavaly ezerfős reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta, hogyan viszonyulnak az emberek a hamisítás jelenségéhez. Kiderült, hogy a fogyasztók harmada helyett ma már csak ötöde elfogadó a hamis termékekkel szemben (főként a fővárosiak és a fiatalok), bár a zene- és filmletöltésekkel szemben még ennyire sem vagyunk szigorúak.
A hamisítványokat egyre inkább az interneten szerezzük be: hamis parfümök esetében 4-ről 10%-ra, a hamis gyógyszerek esetében 5-ről 21%-ra nőtt ez az arány egy év alatt.

Hogyan ismerhető fel egy hamisítvány?

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület első alkalommal települ ki a Sziget Fesztiválra. No kamu! elnevezésű, 100 négyzetméteres programsátrában előadásokkal, performansszal, nyereményjátékkal készülnek. Vajon egy gyanútlan vásárló könnyűszerrel felismeri, hogy hamisítványt tart a kezében? Miből és hogyan lehet ezt kideríteni? A stáb szívesen válaszol a kérdésekre és leplezi le a legtöbbször nem is olyan könnyen felismerhető hamisítványokat.

Sziget Fesztivál aug. 11–18.
Idén is lesz Civil Sziget a Szigeten – mintegy 100 civil szervezet és intézmény részvételével –, ahol az emberi jogoktól a környezetvédelem kérdésein át a drog- és alkoholprevencióig számos fontos kérdést igyekeznek a szervezők közelebb hozni a látogatókhoz. Idén is vár a European Meeting Point, amelynek aktualitását uniós tagságunk 10 éves évfordulója erősíti. Gyertek, beszélgessetek, játsszatok, tanuljatok jobbnál jobb háttérzenék mellett!
Fotó: Glázer Attila
Fotó: Glázer Attila

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top