Aktuális

Jégeső, vihar, felhőszakadás váltja a kánikulát

A hétvégi napos, igen meleg időjárást követően jövő héten újból változékonyabb lesz a helyzet, ismét jönnek a záporok, zivatarok – írja az Időkép.hu jelentése.

Hétfőn az ország nagy részén még kitart a kánikula, délutánra a megélénkülő, megerősödő szélben 30 és 36 fok közé melegszik a levegő, ugyanakkor már közel sem lesz zavartalan a napsütés. Délnyugat felől érkeznek a felhők fölénk, melyekből késő délutántól a Dunától keletre többfelé, a Dunántúlon elszórtan kell záporok, zivatarok kialakulására számítani. A hevesebb gócokat felhőszakadás, jégeső és viharos széllökések is kísérhetik az Időkép szerint.

Kedden és szerdán sok lesz a felhő fölöttünk, inkább csak rövid napos időszakokra van kilátás, és sokfelé kell készülni esőre, záporokra, zivatarokra. Ezen a két napon többfelé jelentős mennyiségű csapadék áztathatja a földeket, valamint továbbra is lehetnek hevesebb zivatarok, melyekhez özönvízszerű eső, jég, illetve viharos kifutószél társulhat. Országszerte megszűnik a kánikula, délutánonként 22 és 29 fok közé melegszik a levegő, ám a fölénk helyeződő nagy nedvességtartalmú levegőben ezt meglehetősen fülledtnek fogjuk érezni.

Csütörtökön és pénteken ez a légörvény valamelyest már veszít erejéből, így több lesz a napsütés, de továbbra is gyakran magasra tornyosulhatnak a gomolyfelhők, és záporok, zivatarok is több helyen frissíthetik az ismét egyre melegebbé váló levegőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top