Aktuális

Rasszizmussal vádolják a holland Mikulást

Nem vicc! Sokan ugyanis nem nézik jó szemmel, hogy mókás fekete segítői vannak a nagyszakállúnak.

Hosszú évek éles vitája után első ízben bíróság nevezte rasszista diszkriminációnak, hogy a holland Mikulásnak  vicces fekete figurák segítik szétosztani az ajándékokat. A nagyszakállú kísérője, Fekete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája – mondta ki az amszterdami közigazgatási bíróság, 6 hetet adva a város polgármesterének, hogy átgondolja: valóban engedélyezi-e a november végi Mikulás-bevonulást, a holland gyerekek legnagyobb ünnepét.

A holland Mikulás (Sinterklaas) minden november harmadik vasárnapján gőzhajón, rengeteg ajándék és számos fekete bőrű segítő, mintegy 40 Fekete Péter (Zwarte Piet) kíséretében vonul be a városba, a több százezer ember részvételével tartott látványos parádét élőben közvetíti a televízió. A vidám segédek bőre koromfekete, pirosra pingált széles ajkaik vannak, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, fodros hajukba madártollat tűznek és vicces jelmezeket öltenek magukra.

Egyes hollandok sértőnek, a hétköznapi rasszizmus szimbólumának tartják ezeket a mulatságos figurákat, és már évek óta követelik a hagyomány megváltoztatását. A vita különösen kiélesedett tavaly, amikor abba bekapcsolódott az ENSZ emberi jogi főbiztosságának antirasszista bizottsága is, amely vizsgálatot indított az ügyben. A bizottság vezetője a rabszolgasághoz való visszatérésnek nevezte a Fekete Péter-hagyományt.

Az “ENSZ-beavatkozás” nyomán tiltakozási hullám söpört végig az országon, egymást követték a demonstrációk, a gyalázkodások, a fenyegetések. Kétmillióan kérték petícióban a tradíció megőrzését. Ennek ellenére a bíróság úgy döntött, ha már oly sokan érzik rasszistának Fekete Péter figuráját, akkor a polgármesternek meg kellett volna vizsgáltatnia, hogy a hagyomány nem sérti-e az emberi jogok európai konvencióját.

De biztos, hogy mindenáron meg kell szüntetni egy olyan tradíciót, melyen gyerekek nemzedékei nőttek és nőnek fel?!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top