Aktuális

Felmentették a hitehagyás miatt halálra ítélt szudáni nőt

A várandós asszonyt a szülés után akarták kivégezni. A szudáni bíróság májusi ítélete óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, még a magyar Külügyminisztérium is tiltakozott Szudánnál.

Egy szudáni fellebbviteli bíróság felmentette azt a nőt, akit első fokon halálra ítéltek hitehagyásért, nevezetesen azért, mert a muszlim hitről áttért a keresztényre. A 27 éves Mariam Yahya Ibrahim férje, Daniel Wani amerikai állampolgár és keresztény vallású. A nő vallási szemszögből vegyes házasságba született: apja muszlim, de anyja – aki felnevelte – keresztény.

Szudánban a törvény szerint halállal is büntethető a hitehagyás, ám a nő elítélése éles nemzetközi felzúdulást váltott ki. Amellett, hogy halálra ítélték, száz korbácsütést is kiszabtak rá büntetésül. Ezt azért kapta, mert kereszténnyel kötött házasságot, ami Szudánban szintén tilos, bár csak a nőknek.

A fellebbviteli bíróság most elrendelte, hogy érvénytelenítsék az elsőfokú ítéletet és bocsássák szabadon az asszonyt.

A nő 2011-ben ment férjhez Wanihoz. Első gyermekük születésekor még szabadlábon volt, aztán a kisfiúval együtt vonult be a börtönbe, miközben már ismét áldott állapotba került. Második gyermekét a börtönben kellett világra hoznia. A szudáni törvények szerint a gyermekeknek apjuk hitét kell követniük, így a négytagú családban mindenki keresztény, és immár az anya is büntetlenül lehet az.

Forrás: satuharapan.com
Forrás: satuharapan.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top